Két éve érkeztem Koreába, Szöulba. Egy évet szenteltem a beilleszkedésnek, majd lassanként sikerült teljes életet élnem. Fiatal voltam még, de ravasz, sikerült hamar munkát találnom és épp elegendő fizetéshez jutnom. Egy éve találkoztam, Valentin napon, egy buliban azzal a sráccal, akiről azt hittem, igazán szeretni fogom. Imádtuk egymást és minden egyes együtt töltött nappal boldogabb lettem, bár nem voltunk együtt túl sokat, mindig volt valami dolga. Ő volt Taehyung. Nem nyomozgattam utána, gondoltam, ha egyszer lesz valami, azt úgyis elmondja. Nem ismertem a Kpop bandákat, elvoltam nélkülük, bár barátnőm igyekezett megismertetni velük. Így érkeztem el életem leghosszabb veszekedéséhez.
Unottan dobtam le magam a kanapémra és bekapcsoltam a tv- t. Taehyung ma megint nem ért rá, sőt az elmúlt egy hónapban szinte csak pár órára láttam néhanapján. Kezdett hiányozni, hogy összebújjunk a kanapén és horrort vagy valami romantikus filmet nézzünk egy nagy tál popcorn társaságában. Valami zenecsatornára sikerült kapcsolnom, érdeklődve kaptam fel a fejemet, most kezdődött a szám. BTS- Boy in love. Egy ideig le se esett mit látok, aztán viszont kiesett a kezemből a távkapcsoló.
- Ezt nem hiszem el! - Kiabáltam a tévének felháborodva és hozzávágtam a képernyőhöz a díszpárnát. - Utállak Kim Taehyung. - Huppantam le a kanapéra és előkaptam a kis vörös notebookomat, lusta voltam felállni a laptopért. Megnyitottam googlet és bepötyögtem a barátom nevét. Hitetlenkedve kezdtem tátogni, valamiért mélyen megsebzett, hogy nem mondta el nekem ki is ő. Ő is csak olyan hazug pasi mint a többi. Könnyek gyűltek a szemembe, azt hittem mindent elmondunk egymásnak, hogy bízunk a másikban. Sírva öleltem át a térdemet, mikor megszólalt a telefonom. Gyorsan rendeztem a hangomat, "Kicsim" ez állt a kijelzőn. Növekvő sértettséggel vettem fel.
- Szia Kincsem! Először is boldog Valentin napot! Másodszor, van kedved velem lenni este? - Igyekeztem vidámnak tűnni.
- Igen, nagyon van.
- Kincsem, te sírtál?
- Nem dehogy. - Nevettem fel rekedten.
- Ide figyelj Park Hana! Engem te nem versz át. Mi a baj?
- Majd este elmondom. Nem akarlak feltartani. - Hadartam el egy szuszra és kinyomtam. Megint sírni kezdtem, Taehyung pedig szinte azonnal visszahívott, de nem vettem fel. Magamra csavartam a plédemet és a tv- t kikapcsolva elbóbiskoltam a kanapén. Este volt már, mikor felébredtem, az utcai lámpák barátságtalan fénye világította csak meg a nappalit. Tudtam, hogy elkéstem Taehyungtól, de valamiért nem zavart. Nehogy már mindig nekem kelljen hozzá igazodnom. Szépen kisminkeltem magamat, megigazítottam a hajamat és felkaptam egy fekete miniszoknyát meg egy halvány rózsaszín blúzt. Belebújtam a csizmámba és magamra kanyarítottam a kabátomat. Nem siettem, ennek következtében egyre több nem fogadott hívásom lett, Taehyung szinte már percenként keresett. Lassanként odaértem a lakáshoz, halál nyugodtan kopogtam be. Barátom szinte feltépte az ajtót, majd szorosan magához ölelt.
- Azt hittem elfelejtettél. - Bújt bele a nyakamba, majd magával húzott. - Gyere, mutatok valamit!
- Várj egy kicsit V! - Megdermedt és ledöbbenve fordult felém.
- Mit..mit mondtál?
- V. Nem ez a neved? Úgy tudtam.
- Hana, ez nem...ez bonyolult.
- Mi olyan bonyolult? Hana, kicsim, csak mellékesen, idol vagyok. Sőt az egyik legnépszerűbb csapat tagja. Tudtad? Ó nem édes, de jó, hogy szólsz, köszi szívem. - Megbántottan nézett rám.
- Nem akartalak belerángatni. Sokkal könnyebb volt úgy, hogy nem tudod ki vagyok.
- Hazudtál nekem.
- Csak eltitkoltam egy- két dolgot.
- Hazudtál magaddal kapcsolatban. Azt hittem, hogy egy hétköznapi sráccal járok. Azt HAZUDTAD!
- Kicsim, én csak meg akartalak védeni.
- Persze, mondjunk el mindent egymásnak. Azt is tudni akartad mikor megyek orrot fújni, de ez az apróság kimaradt?
- Kérlek ne haragudj rám! - Fogta meg a kezemet, de elhúzódtam tőle.
- Amíg nem tudom ki vagy, addig nem akarok találkozni veled. - Mondtam könnyes szemekkel és húzni kezdtem a kabátomat.
- De hát tudod. - Állta el kétségbeesetten az utamat.
- Nem Taehyung. Már nem tudom. Miben hazudtál még nekem?
- Semmiben nem hazudtam. - Félretoltam és kiléptem a folyosóra. - Hana, kérlek gyere vissza! - Kapta el a karomat.
- Engedj el, ez fáj! - Lemondó arccal hagyta, hogy elsiessek.
- Ne haragudj kicsim! - Hallottam még a hangját. Sírva siettem a kihalt utcákon, volt egy- két bizalmatlan alak, az arcomba húztam a kapucnimat és szinte rohantam a sötétben, a falhoz tapadva. Akármennyire siettem, mintha nem haladtam volna hazafele. Mikor végre beestem, csak becsaptam az ajtót és sírva omlottam az előszoba padlójára, vissza akartam menni Taehyunghoz, nem akartam egyedül lenni, már most hiányzott. Elkentem a sminkemet, de nem érdekelt, csak a cipőmet lerúgva bevánszorogtam a szobámba és eldőltem az ágyon. Ha belegondoltam, ő sosem volt nálam, én mentem, ha hívott. Kihasznált és eldobott rongybabának éreztem magamat. Loholtam utána mint egy palotapincsi. Az sem jutott eszébe, hogy ma vagyunk egy évesek, bezzeg én még ajándékot is vettem neki. De a felkapott idol oppának nem telik rá. Hason fekve figyeltem az elhaladó autók fényeit a falon, aztán lassanként elaludtam.
Reggel dörömbölésre ébredtem. Zombiként vonszoltam magam az ajtóhoz, Lina akarta áttörni a nyílászárót és majdnem a fejemen kezdett kopogni.
- Babám, de zombi vagy.
- Mióta kelsz te ilyen korán?
- BTS interjú lesz és elment otthon az áram mert szerelnek. Palli palli! - Rohant be mellettem és levágódott a tv elé.
- BTS- t akarsz nézni?
- Aham. Ki a kedvenced? Nekem Jimin. Annyira cuki. Na?
- Hát....
- Nem nevetek. Csak mond már!
- Taehyung.
- Uramisten! Hát ő halál édes. El nem hiszed mennyit tud bohóckodni.
- De tudom. Azért a kedvencem.
- Na, cssss! - Pisszegett le és maxra nyomta a hangerőt. Voltak mindenféle kérdések, aztán szóba jött a szerelem is, mivelhogy tegnap Valentin nap volt. Nem figyeltem oda, minek tettem volna. Hiszen azt sem mondta el, hogy idol.
- Taehyung nagyon hallgat. - Szólalt meg az egyik tag, J-Hope, ravaszul mosolyogva.
- Talán van valaki a magánéletben? - Harapott rá a riporter a mézes madzagra.
- Az az igazság, hogy igen. De tegnap egy kicsit összevesztünk és most azt hiszem, hogy nagyon dühös rám. Pedig szerettem volna vele tölteni a Valentin napot és megünnepelni azt, hogy egy éve együtt vagyunk. - Elkerekedett a szemem.
- Reméljük rendeződnek a dolgaitok. Mondanál róla pár szót?
- Nos, ő nagyon kedves és nagylelkű lány, ugyanakkor nagyon ravasz és okos is, nehéz becsapni őt. Néha egy kicsit talán túlzottan is okos, de nagyon szeretem. Sokat jelent nekem, hogy mindig mellettem van, amikor csak teheti, annak ellenére, hogy igen keveset lát néhanapján. - Belenézett a kamerába és elmosolyodott. - Szeretlek kicsim. - A fiúk éljenezni kezdtek, majd ezzel lett vége a műsornak. Barátnőm lefagyva nézett a képernyőre, ekkor kopogtak. Feltápászkodtam ajtót nyitni, kicsit emberivé simítottam bárányos pizsamámat, majd kinyitottam a bejáratot. Egy nagy csokor virág nézett velem szembe, Taehyung kukkantott ki mögüle.
- Tudom, hogy azt mondtad, addig nem beszélsz velem, amíg nem tudod ki vagyok. De ha nem beszélsz velem, akkor soha nem tudod meg. Nekem pedig már most nagyon hiányoztál. - Könnybe lábadt a szemem. Nem emlékeztem rá, hogy valaha is vett volna nekem virágot, most pedig itt állt a küszöbömön egy hatalmas csokor, halvány rózsaszín rózsával, csak az én kedvemért. Hirtelen előrelendültem és átöleltem a nyakát.
- Szeretlek, akárki is legyél.
- Én ugyanaz a Taehyung vagyok. - Mormolta gyengéden, miközben szorosan körém fonta a karjait. - Csak néha láthatsz a tv- ben. - Cipelt beljebb egy kicsit és belökte az ajtót. Elengedtem a nyakát és a vállára simítva a tenyeremet, megcsókoltam, de úgy igazán szerelmesen.
