Egy éve volt. Egy éve láttam utoljára őt. Őt, akinek odaadtam a testemet, akiben vakon megbíztam, akit a halálba is követtem volna. Mégis elhagyott. Talán lehet, hogy pont ezért. Ezt senki sem tudhatja. Gyászban éltem attól a naptól kezdve, senki sem tudott rávenni, hogy boldog legyek. Legyen szó barátokról, helyes pasikról, elképzelhetetlen volt, hogy nélküle mosolyogjak. Pedig jobb lett volna hozzászokni a dologhoz, de akkor ez egy másik történet lenne.
Sok idő telt el mire ismét hajlandó voltam arcomat a napfény, lelkemet pedig a jövő felé fordítani.
Minden egy kis ország kis strandján kezdődött.
Családom, ha nehezen is, de rávett, hogy menjek el a hatalmas családi nyaralásra, valami Isten háta mögötti kis országba. Nem sok kedvem volt hozzá, de hogy lássák, rendes ember vagyok még, elmentem.
Sokan voltunk, nagyon sokan. Az egész pereputty összeröffent erre a hétre, alig bírtam jegyezni a neveket. Egy fiatal anyukával kerültem egy szobába, nem sokkal lehetett idősebb nálam. Kisfia egy igazi kis energiabomba volt, a négy éves Jaemin azonnal belopta magát a szívembe.
Rövid idő alatt megbarátkoztam Haraval is, egyik este elmesélte, hogy mikor kiderüt, hogy terhes, Jaemin apja elhagyta. Könnyek folytak az arcán, ahogy beszélt.
- Azt hittem szorosabb a kötelék köztünk, de nem. Soha nem hittem volna, hogy Jongin ekkora görény lehet.
- Mit mondtál? - Kaptam fel a fejemet, izmaim pattanásig feszültek.
- Jongin. Kim Jongin. Magas, hidrogénszőke...
- Tudom. - Vágtam a szavába halkan. - Ismerem.
- Honnan? - Pislogta ki Hara a könnyeket a szeméből. Nem válaszoltam neki, egy pillanat alatt elvesztem a sok boldog, mégis szívbe markoló emlékemben. - Dayoung! - Piszkálta meg Hara az orromat. - Jól vagy?
- Nem. - Hajtottam a fejemet a térdemre.
- Mi baj?
- Megcsalt. - Törtem ki, a könnyek azonnal feloldották a nehezen megépített mentális gátjaimat. - Öt év után szó nélkül elhagyott és közben meg is csalt. Van egy fia, akit szintén elhagyott és volt egy ilyen gyönyörű barátnője mellettem.
- Te miről beszélsz?
- Jonginról. Vagy nevezhetjük Kainak, ugyanaz.
- Te vagy Dana? - Ragadta meg Hara a vállaimat.
- Csak Ő nevezett így. Uh, de utáltam ezt a becenevet.
- Mesélt rólad. Mikor elhagyott. Azt mondta nem áll készen egy kisgyerekre, de ha baj van, bármikor hozzá fordulhatok. Elmesélte, hogy van egy Dana nevű lány, akit már most nagyon szeret, hiába vagyok én itt mellette.
- És még te mondod, hogy görény? - Háborodtam fel és széttártam a kezeimet. - Egy kumma szó nélkül felszívódott, eltűnt az életemből. Neked elmondta mi a helyzet, hagyott utat maga felé, veled akar még találkozni. Engem úgy el akar felejteni, ahogy vagyok. Nem is csoda. - Hara csak megingatta a fejét, majd Jaemin mellé heveredett. Tartása furcsán macskaszerű volt, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Hara biztosan nem a másvilágról származott.
Családunk annyira ősi és nagy múltú volt, hogy a másvilág szülöttei keveredni óhajtottak vele. Vérfertőző, titkos közösülések vették kezdetüket, a családfát kórként fertőzte meg a mágia. Apám szentül hitte, hogy az ő gyermeke vagyok, pedig egy tündér lánya voltam, aki engem is megkörnyékezett, csak sikerrel nem járt. Volt egy bátyám is, Luhan, akire mindig számíthattam, ő volt a támaszom. Ma éjjel a nyaraló erkélyének korlátján ülve várt rám, hártyavékony szárnyai meg- megrebbentek a hold ezüst fényében. - Oppa! - Böktem oldalba mosolyogva, nevetve huppant le a talajra és szorosan magához ölelt. Szokása volt, hogy megharapta a fülemet, hegyes fogai máris játékosan szántották végig az ilyenkor hosszú és hegyes, mégis aprónak számító fülemet.
- Komoly dologról kell ma beszélnünk pöttöm.
- Igen?
- Apa unokát akar. Igaz, hogy én itt vagyok, mint trónörökös, de apánknak már nincs sok ideje hátra, idős tündér. A vagyont a családban akarja tartani, vagyis...
- Vagyis? - Billentettem félre a fejemet gyanakodva.
- Ha nem találsz egy rendes másvilági párt magadnak, akkor én leszek a gyermeked apja.
- De a bátyám vagy! - Kiáltottam fel félhangosan.
- Tudom, tudom. - Fogta be finoman a számat. - Számomra is elképzelhetetlen, hogy úgy érjek hozzád, de ha július huszonötödikéig nem találsz senkit, akkor meg kell tennünk.
- Két hetet kaptam? - Ragadtam meg Luhan vállait.
- Sajnálom pöttöm. Addig jobb, ha megszokod a közelségemet. - Suttogta bűnbánóan és egy apró puszit nyomott a szám sarkába, majd eltűnt. Letörten osontam vissza a szobámba, Hara Jaemin derekát átölelve aludt, nekem nem maradt sok hely. Fázósan magam köré fontam a karjaimat, annyira aranyosak voltak. Talán nekem is jót tett volna egy kisgyerek. De én igazi családot akartam. Ha Luhannal kell gyereket vállalnom, akkor is magamra maradok. Belém nyilallt a hiány keserű érzése, olyan régen volt, hogy egy férfi őszinte szeretetből magához ölelt. Vagy talán soha. Keserű ízzel a számban a fotelbe kucorodtam és úgy hajnaltájt sikerült elbóbiskolnom egy kis időre.
Reggel arra ébredtem, hogy Jaemin rángatja a mutatóujjamat.
- Noona, pisilnem kell. - Lágyan elmosolyodtam és kikísértem a kis krapekot a mosdóba. A nyaraló ajtaja előtt egy jól öltözött alak álldogált, pont ráláttam a hall ablakából. Kinyitottam az ajtót, kíváncsian fordult felém. Illedelmesen hajolt meg, arca ugyan hűvös volt, de kedves.
- Oh Sehun vagyok. Kicsit késve értem ide a családi összejövetelre, remélem nem maradtam le semmiről.
- Bang Dayoung. - Mutatkoztam be mosolyogva. - Nem maradtál le semmiről.
- Gondoltam. - Vigyorodott el. Jaemin ekkor végzett a mosdóban és a kezemet megfogva pislogott fel az új vendégre. - Ohh... - Vakarta meg Sehun a tarkóját. - A kisfiad?
- Nem. A szobatársamé, én csak kikísértem Jaemint. - Sehun még zavartabban kezdett mosolyogni.
- Kínos. - Hajtotta le a fejét.
Mosolyogva mentem be a szobába, Hara és Jaemin helyett azonban Luhan fogadott.
- Tisztavérű ember. Gazdag és sikeres, apuci kisfia.
- Nem az volt a lényeg, hogy rendes és gazdag legyen.
- És másvilági. Oh Sehun nem az. Mondj le róla!
- Luhan, te féltékeny vagy?
- Talán. - Állt fel és szorosan elém lépett. - Dayoung, varázslatos lány vagy. Ki ne lenne féltékeny?
- Tudod te azt. - Igyekeztem elfordulni, de nem hagyta, szép, szív alakú ajkai finoman simultak az enyémekre. Annak ellenére, hogy a józan eszem tiltakozott Luhan teste ellen, az ösztöneim azonnal választ adtak neki és apánk időkorlátja ellenére, a testem még aznap este Luhané lett.
Másnap reggel borzalmasan éreztem magamat, soha nem hittem volna, hogy a vérfertőzés másnapossággal jár. Ekkor tudatosult bennem, hogy Luhan leitatott, hogy megfektethessen, őrült düh tekergett végig rajtam, de hiába vadásztam egész nap a tündérre, annak esze ágában sem volt előbújni.
Végül Hara és Jaemin társaságában lesétáltam a tengerpartra jól érezni magunkat. A kis talajcirkáló hihetetlen édesen játszott a bokáig érő vízben. Hara mellett iszogattam a koktélomat, mikor a sziklák mellett, néhány fiatal lány társaságában megláttam egy nem kívánt személyt.
- Luhan? - Sziszegtem és a műanyag poharat lecsapva belegázoltam a vízbe.
Csípőre tett kézzel torpantam meg a bátyám mellett, meglepetten pislogott rám.
- Hugi? - Mosolyodott el, mire felháborodottan kezdtem kapkodni a levegőt. - Mit szeretnél?
- Egész nap kereslek és te itt vagy? Tudod jól, hogy ma akartam bemutatni neked Sehunt. - Vágtam ki magamat a szorult helyzetből és elvonultam az előbb említett srác felé, aki éppen kifelé gyalogolt a vízből.
Egész nap Sehunnal voltam, este egy veszekedés keretein belül le is arathattam a gyümölcsét. Luhan szinte lángolt a féltékenységtől és az egész cirkusznak egy kegyetlen menet lett a vége, aminek nagyon nem örültem, ugyanis partnerem hírből sem hallott az óvszerről.
Hasonló hangulatban telt el a hét további része, viszont Hara meghívott magához egy kis időre, boldogan fogadtam el az ajánlatot. Igazán szép lakásban éltek, bár a macskájuk kicsit megijesztett. Ugyanis Ledo alsó állkapcsa egy balesetben leszakadt, így egy fém testrésszel pótolták, viszont hamar megszerettem a szinte fekete cirmost.
Egyik délután, kint már szinte sötét volt, én mentem ki a macskakajával, mert Haranak valami dolga akadt. Hallottam a nő halk hangját, miközben Ledo vadul esett neki a csontnak és húsnak, amit elé raktam.
- Jobban szükségem van rád, mint valaha. - Kiabálta Hara. - Kérlek Kai, gyere ide! - Elkerekedett a szemem a név hallatán, nem tudtam miért akarja idehívni Kait. Éles kis fogsor mozdított ki a bambulásomból, Jaemin harapott bele a kezembe és máris vérezni kezdtem, amit a kis dög felszürcsölt. Elakadt a hangom, nem tudtam segítségért kiáltani. - Kai, ha nem akarod, hogy én öljem meg, neked kell megtenned. - Könnyek gyűltek a szemembe, nem tudtam Hara miről beszél, de biztos voltam benne, hogy nem a kezemet marcangoló fiáról. Elrántottam a kézfejemet, mire a lábamnak esett. Tűhegyes fogai átroppantották a térdemet, mire felsikoltottam. Hara is kirontott a házból, kezében még ott volt a telefon. Mögém pillantott és gonosz vigyor jelent meg az arcán. Én is hátrafordultam, egy öregember közeledett felém, szeme szinte fehér volt, kezében pedig kések és villák voltak.
- Tündér ide nem jöhet be! - Kiabálta és felém dobta az első villát. Az kegyetlenül fúródott a vállamba, kerek szemekkel figyeltem. Jaemin a száját törölgetve vonult biztonságba, miközben én egyedül küzdöttem az életemért.
Már csak egy kés volt az öreg kezében, belőlem pedig jó néhány kandikált ki, de szerencsére nem mind talált célba.
- Véged van, Bang Dayoung. - Vigyorodott el Hara, nem tudtam miről beszél, riadtan pillantottam rá, majd vissza az öregre. Az meglepett tekintettel, dobásra emelt kézzel figyelte a mellkasából kikandikáló villát, valaki mögülem művészi pontossággal hajította bele a férfi mellkasába az elhibázott lövéseit. Hara kiabálva indult meg felé, de egy, a torkában landoló görbe villa örökre elhallgattatta. Jaemin az apa szót sírva kezdett el fetrengeni az anyja vérében, remegő tagokkal fordultam meg, Kai állt mögöttem, zord, érzelemmentes tekintete az utolsó napra emlékeztetett, mikor eldobott magától és jeges könnyek gyűltek a szemembe. Felemelte a kezét és egy határozott mozdulattal kirántotta a vállamból a villát. Ugyanezt tette a többi evőeszközzel is, a kezében levő véres fémdarabok horrorisztikus látványt nyújtottak. Sírva estem össze és hátrafelé kezdtem kúszni, lassan követett, mintha tudná, hogy nincs hova mennem. Hátam hirtelen ütközött neki valaminek, egy cipőt tapintottam ki, remegve pillantottam fel, Luhan állt fölöttem, tekintete pedig Jongint pásztázta.
- Menj vissza a pokolba, démon. - Morogta, Kai rá sem pillantott, továbbra is engem szuggerált, majd a kezében lévő fegyverekkel rám mutatott. Riadtan csuklottam egyet, de Luhan meg sem rezzent. - Dayoung az enyém. Semmi közöd hozzá.
- Nem. - Suttogta Kai, hangja szomorú volt. - Dananak velem kell lennie, én meg tudom védeni.
- Magára hagytad. Nemsokára pedig a gyermekei apja lehetek.
- Te lefeküdtél ezzel a mocsokkal? - Kerekedett el Kai szeme.
- Nem volt választásom. - Sírtam el magamat és arcomat a lábamba temettem, könnyeim csípték a sebeimet, de nem zavart. - Elhagytál, mit kellett volna tennem? Kutyaként várni rád? - A kések és villák csörömpölve hullottak le a márvány padlóra, Jongin térdei pedig kegyetlenül koppantak rajta.
- Dana. - Mászott oda hozzám és remegő ujjakkal támasztotta meg az államat, hogy a szemébe kelljen néznem. - Nem volt választásom. Az apád nem hagyta, hogy veled legyek. - Elcsuklott a hangom és Luhanra pillantottam.
- Kikerülhetted volna apánkat, csak vagyonra kellett volna szert tenned.
- Szerinted mit csináltam az elmúlt egy évben? - Csattant fel Kai. - Minden erőmmel azon voltam, hogy visszaszerezzem a családom vagyonát. És most nem azért vagyok itt, mert Hara hívott, hanem mert az apátok megengedte. Megengedte, hogy megint Dayounggal lehessek, végre. - Csak hatalmasakat pislogtam, Jongin bizonytalanul mosolygott rám, majd lehajtotta a fejét. - Meg tudsz nekem bocsátani? Nem akartalak elhagyni, veled akartam lenni, de nem tehettem. Most, most itt lehetek, és ígérem, hogy soha soha többé nem megyek el szó nélkül. - Véres ujjaim remegve simítottak végig fehérszőke, puha haján.
- Egy... egy éve várom, hogy ez megtörténjen. - Motyogtam, majd csak arra eszméltem, hogy egyetlen szerelmem puha, húsos ajkai az enyémekre simulnak.
Állítólag a tündérek és úgy összességében a másvilágiak csak egyszer választanak párt az életben. Nem tudom Luhannal mi lehetett, miután elfoglalta az apja helyét, de az öreg tündérkirály szinte minden napját az anyámmal, Jonginnal, az unokáival és velem töltötte, miután lemondott a koronáról. Kai soha többet nem ment el mellőlem és kiváló apa lett belőle, bár annak nem örült, ha az ikerfiai egyszerre támadták meg és a két kis csöppség közül az egyiknek gyanúsan hosszú fülei és hegyes, hófehér fogai voltak.
Ledot anya boldogan örökbe fogadta, Sehun pedig egy boldog keresztapa lehetett, aminek az apám is örült, hiszen vagyonos férfiról volt szó.
A pénzt félretéve, igazán boldog család lettünk és nem is sejtettem, hogy néhány év múlva Luhan lemond a trónról és a bátyámként a család részévé akar majd válni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése