Karácsonyi csoda

Minden akkor kezdődött, mikor mosolyogva a kezét nyújtotta felém, bő három évvel ezelőtt. Azt a napot egyre több követte, míg el nem jutottunk arra a pontra, hogy a testemet is neki adtam, rendelkezzék vele. Szívem és testem beleremegett minden apró érintésébe, minden csókjába. Az együtt töltött éjszakák feledhetetlenek voltak. Életemben nem voltam ilyen boldog.

Egészen négy hónappal ezelőttig.

Azon a napon minden tönkrement. Egyébként is féltékeny alkat volt, de amikor bemutattam neki Teyt, akkor már éreztem, hogy baj lesz. Hiába állította mindenki a közös baráti társaságunkban, hogy annyira nem is vagyunk szoros barátságban mint ő hiszi, azt hitte, amit gondolt. Nem lehetett meggyőzni és a kapcsolatunk napról- napra rosszabb lett. Végül én vetettem véget a dolognak, okkal.

- Máig nem értem, hogy miért szakítottatok. - Nézett rám Anika nagy szemekkel.

- Mert máig nem meséltem el.

- Nem akarod esetleg megosztani a legjobb barátnőddel? - Beleegyezően bólintottam, majd egy pár percre a gondolataimba merültem, hogy össze tudjam szedni a megfelelő szavakat.

- Tudod, azért basztam ki az ajtón, mert elegem volt belőle, hogy az ex- barátnői pornó jellegű képeit mutogatta nekem.

- Mennyire volt pornó jellegű? - Nyalta le a tejszínhabot a kanaláról.

- Eléggé ahhoz, hogy megelégeljem a dolgot.

- Hogy állsz Teyjel? Csak hogy témát váltsak.

- Aranyos és azt hiszem, hogy többet érzek iránta mint barátság, de Daeryong túlságosan hiányzik ahhoz, túl mély sebeket hagyott ahhoz, hogy most újra szerelmes akarjak lenni. - Csak megértően lehajtotta a fejét. Ezt szerettem benne, soha nem beszélt feleslegesen.

- Kivel fogsz karácsonyozni?

- Teyjel, ki mással. - Kedves mosoly jelent meg az arcán. - Te pedig Soryonggal, igaz?

- Annyira bánt, hogy az ikertesója. Belegondolni is rossz, hogy nap mint nap látom Daeryongot és te pedig, na szóval tudni, hogy hogyan bánt veled. 

- Ne bánd! Nem Soryong törte össze a szívemet és neked semmi közöd ehhez az egészhez. - Fogtam meg a kezét. Csak egy szomorú sóhaj szakadt fel belőle, igazán rosszul érezhette magát. Végül összeszedelőzködtünk és kiléptünk az aprócska kávézó ajtaján. A várost puha hóréteg fedte, mely kizárta és magába nyelte a hangokat. A lámpák sárgás fényében a hópelyhek mint megannyi eltévedt bogár, kavarogtak a fel- feltámadó széllökésekben. A pihék megültek a hajamban és a kabátom kapucnijának puha szőrméjén, amit Tey Edmundnak keresztelt el, mert szerinte önálló életet élt. Nemsoká viszont útjaink elváltak legjobb barátnőmmel.

- Akkor három nap múlva. Kellemes karácsonyt neked babám!

- Neked biztos az lesz. - Mosolyogtam rá lágyan. - Én meg majd elleszek valahogyan. - Sokáig integettem utána, majd zsebre vágtam a kezeimet és haza indultam. Üres és sötét lakás várt rám. A dísztelen fenyő már a nappaliban állt, magányosan és hidegen. Az esték voltak a legnehezebbek. Tey nem volt mindig itt, hogy segítsen átevickélni a könnyáradatomon és szerintem már elege volt egy kissé belőlem, hiszen az elmúlt két hétben nagyon keveset láttam. Szerettem volna azt hinni, hogy csak szimplán sok a dolga, de magamat átverni már mégsem kéne. Felkapcsoltam a konyhába a villanyt és mélyen behajoltam a hűtőbe. Egy kis alma árválkodott a középső polc kellős közepén. Kikaptam és jóízűen beleharaptam, de azonnal a földre is köptem. Az alma íze összehasonlíthatatlanul borzalmas volt. Undorodva borzongtam meg, majd magamtól eltartva, a kukához csoszogtam vele. Felkaptam a munkalapon levő ketchupos flakont és a fejemet hátrahajtva a számba töltöttem a piros szószt. Nem szerettem az ízét, de legalább elvette az alma iszonyatos bukéját. Beletörődtem, hogy nem eszek és a fürdőszoba felé vettem az irányt. A meleg víz nagyon jól esett, egészen addig, míg el nem tűnt. Kikapcsolták a fűtést. Egyedül már nem tudtam fenntartani a szüleimtől örökölt, hatalmas polgári lakást. Sírva rogytam le a földre. Huszonegy éves voltam és nem volt életem. Az a férfi, aki a mindent jelentette a számomra elhagyott, a pénz csak távoli fogalom volt a számomra és a barátaim is kezdtek eltávolodni tőlem, különböző okok miatt. Elzártam a jeges vizet és fázósan magamra csavartam a törülközőmet. Beszaladtam a szobámba és a hideg paplan alá kucorodtam. Görcsös zokogás vett erőt rajtam. Azt hittem, hogy már soha nem fogok sírni. Tévedtem. 

Reggel nyugodtabb lélekkel keltem fel, de vöröses szemhéjaim nem erről árulkodtak. Fásult reggelemet harsány csengőszó zavarta meg. Valahogy rendbe szedtem magamat, majd odasiettem az ajtóhoz. Egy négygyermekes család várt rám a lépcsőházban.

- Elnézést, hogy így szenteste napján önre törünk, de a meghirdetett lakást jöttünk megnézni. - Kezdett bele az apa idegesen. Könnybe lábadt a szemem. 

- El se hiszik mennyire örülök maguknak. Jöjjenek beljebb! - Tártam ki az ajtót. Könnyeimet törölgetve vezettem őket körbe. Nem hittem, hogy valaha találok vevőt egy ilyen drága lakásra. Hiába költöttem sokat a felújításokra, senki nem érdeklődött.

Pár órával később, egy halom készpénzzel a kezemben, siettem a postára, hogy visszaszerezzem a meleg vizet, majd meglátogattam a bevásárlóközpontot és hatalmas szatyrokkal megpakolva siettem haza. Valahogy most minden pozitívnak tűnt. Még hogy a pénz nem boldogít.

Otthon szépen bepakoltam a hűtőbe, majd rendeltem magamnak egy pizzát. Viszonylag gyorsan ki is hozták és a srác nagyon megnézett magának, de ugyan kérlek, nála akárki jobb lett volna. Hihetetlen gyorsasággal tűnt el a pizza a számban és jóllakottan huppantam le a tv elé. Pár órával később nekiláttam a rendrakásnak és a vacsora elkészítésének. Nem volt különösebben bonyolult menü. Sütöttem egy kis zserbót, ami itt Koreában nem igen volt ismert, majd beraktam a sütőbe azt a két pulykacombot, amit ma vadásztam le egy hentesnél.

Üggyel- bajjal a nappali közepére vonszoltam a hatalmas fát és leszedtem róla a madzagokat. Ágai hintázva bomlottak ki, tűlevelet hintve mindenhova. Kikotortam a díszeket a gardróbb aljából és ide- oda szaladgálva aggattam fel az arany és piros gömböket a fenyőre. Igazán hangulatosra sikerült. Büszke voltam magamra. Visszasiettem a konyhába és szépen megterítettem két főre. Teynek lassan ide kellett érnie. Mobilom őrült módjára kezdett rezegni, az előbb említett fiú hívott. - Igen? - Szóltam bele mosolyogva az eszközbe.

- Szia Dina, figyelj...én nem tudok ma veled karácsonyozni. Sajnálom. - Motyogta félszegen, majd ki is nyomott. Megdöbbenve pislogtam a Samsung galaxy fame-emre. Könnyek gyűltek a szemembe, fájt, hogy Tey csak így cserben hagyott. Sírva dobtam ki az ételt és gyorsan le is bontottam a fát, majd a sarokba hurcoltam. Szomorúan kuporodtam fel a kanapéra, majd végül az erkélyen kötöttem ki. Az öngyújtó pici lángja is bántotta a szememet. A cigaretta füstje komótos kígyóként tekergetett az ég felé. Mélyet szívtam és a letüdőzés után is a lehető legtovább benntartottam a nikotinban gazdag füstöt. Már éreztem is a képződő nyálkát a torkomban, amit nemsokára ki kell majd köpnöm. A piros Marlboro hatása pillanatok alatt sikert ért el. Minden kezdett lelassulni és fejem enyhén kóválygásnak indult. Már nem voltam sírós hangulatomban, de még furcsa volt vidámnak lenni. Nem akartam már karácsonyozni. Vissza akartam csinálni mindent. Vissza akartam kapni Daeryongot és elfelejteni Teyt, meg a balhékat amikbe belekevert. Az erkély korlátjára támaszkodva figyeltem a várost, amikor csengettek. Az ajtót kinyitva csak egy hatalmas csokor rózsa nézett velem szembe egy kis üdvözlő kártyával. Érdeklődve olvastam el a sietve odakapart szöveget.

,,Boldog karácsonyt! Csukd be a szemedet és akkor odaadom az igazi ajándékodat! De ne csalj!" 

A kíváncsiság erőt vett rajtam és lehunytam a szememet. 

- Becsuktam. - Mondtam óvatoskodva. Mozgás támadt előttem és orromat megcsapta a férfiparfüm kellemes, éppen érezhető illata. Ujjak siklottak a nyakamra és egy hideg lánc simult rá a bőrömre, majd egy forró tenyér simított végig az arcomon és egy puha száj ért remegő óvatossággal az enyémhez. Annyira ismerős és otthonos érzés volt, egy olyan érzés, ami már hónapok óta hiányzott az életemből. Mélyen beszívtam a levegőt, férfias illatával együtt és a nyakát átkarolva mélyítettem el óvatos csókját. Nyelve puhán siklott a számban és én folyamatosan borzongtam az érzéstől. Karjait lassanként a derekamra fonta és nekem minden rossznak és sötétnek tűnt, ami az ölelésén kívül volt. Csókunkat megszakítva a nyakába bújtam és boldog mosollyal hunytam le a szememet. - Úgy hiányoztál.

- Te is nekem. Rájöttem, hogy nélküled rossz élni. Unatkozom és nem találom a helyemet. Kérlek bocsáss meg nekem azért, hogy egy ekkora görény voltam veled!

- Nem haragszom Daeryong. Csak rosszul esett, hogy így bántál velem.

- Ígérem, hogy soha többet nem fordul elő. Csak kérlek adj nekem még egy esélyt, hogy bebizonyítsam, szeretlek.

- Tudod Daeryong, te vagy a karácsonyi csoda, amit soha nem adnék oda senkinek. - Erre már nem mondott semmit, csak lágyan a nyakamba csókolt.

- Boldog karácsonyt! - Lehelte rá szinte némán a számra.

Sehun- Egy táncóra 4.

Össze- vissza rohangáltam a lakásban, hogy időben be tudjam pakolni a táncholmimat. Sehun a kanapémon terpeszkedve figyelt engem.

- Mindig ilyen rendetlen vagy?

- Sajnos. - Nyögtem fel, miközben a cipőmbe szuszakoltam bele a lábamat. Lehet, hogy könnyebb lett volna a dolgom, ha esetleg kilazítom a fűzőt, vagy nem vastag zoknira akarom felhúzni. Beszaladtam a nappaliba és magammal húztam a fiút. Engedelmesen követett ki az ajtón. A lehető leggyorsabb tempóban gyalologoltam végig az utcákon, szegény alig tudta tartani a tempót.

A tánciskola előtt egy lágy csókkal búcsúzott el tőlem.

- Edzés után itt várlak. - Súgta a számba, majd hagyta hogy beszaladjak az épületbe.

- Rajtad meg mi van?! - Sikított fel Mimi, amikor meglátott. Minden lány ragyogó tekintettel fogdosta meg a drága ruhácskámat. - Megvette neked?

- Igen. - Pirultam el zavaromban. - Annyira édes. Jaj Istenem, teljesen beleestem. - Mind jót nevettek rajtam, de csak az ikrek tudták kiről is van szó.

- És a reggeli randi? - Vonta fel Mini a fél szemöldökét.

- Csak egy baráti kávézás volt, mert tegnap este véletlen fellökött.

- Egész biztos?

- Hazudnék én neked? - Nevetve kezdtünk el öltözni, az egész edzés jó hangulatban telt el. 

Hárman sétáltunk ki az épületből, persze utolsóként. A portás csak rosszallóan ingatta a fejét. Szerintem a hátunk mögött a kedvenc kis piros ceruzájával karistolja az ereit, amiért ilyenek vagyunk. Sajnos Sehunie nem volt ott a kerítésnél, biztosan közbejött neki valami, nem akartam telefonon zaklatni, majd felhívom holnap. Végülis, csak egy randi volt, nem kérhetek számon rajta mindent, így is kitett magáért ma.

Este a zuhany alatt álltam, mikor megszólalt a telefonom. Nagy nehezen elnyújtóztam a polcig és felvettem, majd kihangosítottam a telefonom. - Beszélj hangosan! - Kiabáltam a telefonálónak.

- Szia, ő..szia Hana!

- Sehun! - Örültem meg a hangjának.

- Figyelj, sajnálom, hogy nem mentem eléd. Tudod, azt hiszem, hogy mégsem kellene erőltetni ezt a kapcsolat dolgot, mert mi nemsokára hazamegyünk és az az igazság, hogy nekem Koreában van egy barátnőm. Sajnálom.... - nem hallottam a végét, mert egy határozott mozdulattal kinyomtam a készüléket. Szép kis álom volt ez az idolszerelem dolog és az aki mindig is a legnagyobb volt a szememben, megcsókolt. Nem is kell, hogy több legyen. Jó ez így.

4 hónappal később

A telefon makacs csörgése betöltötte az egész lakást. A dobozaimon átesve kerestem meg az eszközt.

- Szia kicsim!

- Édesem! - Tört ki belőlem a boldogság, szerelmem hangja hallatán. - Mi újság?

- Találtam neked egy testhezálló munkát itt Szöulban.

- Jaj, a költözést is alig várom, erre te ilyenekkel traktálsz még?

- Holnap utazol, mostmár csak kibírod egyetlenem.

- Igen, talán. - nevettem el magamat. - Aludj jól kedvesem!

Az éjszaka és az utazás eszméletlen lassan akart eltelni. Aztán a reptéren ott állt az én kedvesem, egy hatalmas csokor virággal a kezében. Csilingelő kacagással ugrottam a nyakába és gyengéd csókokkal halmoztam el. 

- Gyere kicsim! Sajnos ma még el kell menned egy meghallgatásra. - Összefontam az ujjainkat és ugrabugrálva haladtam mellette, míg egy kézzel tolta maga előtt a poggyászos kocsit. Fürgén berakodta a csomagtartóba a dobozokat, majd beugrott a volánhoz, egy gyors csókot nyomott a számra és már gázt is adott. Az SM hatalmas épülete előtt álltunk meg. - Egy óra múlva jövök érted. - Csókolt a nyakamba finoman. Megöleltem, majd táncholmimmal a táskámban kiugrottam a kocsiból. A recepciós kedvesen eligazított és üggyel- bajjal meg is találtam a kijelölt öltözőt. Bent már vagy húsz lány öltözött, különféle kihívó ruhákba. Behúzódtam egy kis sarokba és magamra kaptam puha, szürke macigatyómat, meg egy szűk, piros trikót. Csendben ülve vártam, hogy sorra kerüljek. Odabent egy egész ítélőbizottság ült, az EXO. Arcukon már fásultság ült, de egyszerű öltözetem láttán egy kis érdeklődés villant a szemükben. Már beterveltem a koreográfiámat, de most egy új ötletem támadt. Beraktam a CD-t a magnóba és a hetes számra kapcsoltam. Dübörögve szólalt meg a zene és a testem automatikusan lendült mozgásba, könnyedén idéztem fel a négy hónappal ezelőtti mozdulatokat, amiket akkor és ott találtam ki. Kai, gyakorlott táncos révén, azonnal felismerte őket és leesett állal figyelt. A tánc végén illedelmesen meghajoltam és kisiettem a teremből. Fájt, hogy annyira sem maradtam meg Sehunban, hogy legalább az értelem szikrája megvillanjon a szemében. Valamiért most nagyon bántott a dolog és sós könnyek csípték a szememet. Mégis sokat jelentett nekem az az egy nap, ha a látványa képes ekkora érzelmeket fellobbantani bennem. Hiba volt idejönnöm.

Sehun 

Utálom amikor táncosokat válogatnak a kiadónak, főleg mikor rajtunk a sor a választáshoz. Már a második jelentkezőnél elegem volt az egészből, hát még mire az utolsóhoz értünk. Fel sem pillantottam, csak a cipőjét figyeltem merev tekintettel. Want Your Body. Szólalt meg a hangszórókból. Négy hónapja hallottam utoljára ezt a számot és most gyönyörű, mégis szomorkás emlékeket ébresztett bennem. Azt hiszem hiba volt akkor és ott Minjit választanom, mert megcsalt és elhagyott. De Hana. Az édes egyetlen Hana, aki olyan hihetetlenül szép volt. Vajon hol lehet most? Hiányzik. Hiányzik, pedig akkor hihetetlen hidegvérrel mondtam rá nemet.

Kai izegni- mozogni kezdett mellettem, a csaj biztos kipakolta a melleit. Lassan véget ért a szám és az utolsó kiscsaj is kisietett a teremből. Jongin valamit nagyon magyarázott, de el sem jutott a tudatomig. Aztán csend támadt a teremben. Kíváncsian pillantottam hátra, mind a tizenegyen engem néztek.

- Mi van? - Tört ki belőlem.

- Ó, te címeres balfasz! - Esett le Kai a székről. - Hogy lehetsz ennyire, te nem vagy, Uramisten, nem beszélek veled többet.

- De mi van már?

- Tudod te, hogy ki volt bent az előbb? - Nézett rám Kris sötéten. Csak a fejem ráztam. Baekhyun hyung megragadta a karomat és rángatni kezdett magával, le az előtérbe, de a büfénél megtorpantam és nem voltam hajlandó egy mozdulatot sem tenni. Az a piros ruha és az a vörösbarna hullámos haj. Lehetetlen volt összetéveszteni. Szívem hevesebben kezdett verni és úgy éreztem egész testemről szakadni kezdett a víz. Aztán lassanként fizetett és megfordult. Egy üveg mentes vizet vett csak. Felpillantott, majd amikor észrevett és megtorpant.

- Hana. - Suttogtam megbabonázva. Nem is hittem volna, hogy ennyire üres volt az életem az elmúlt négy hónapban.

- Ne-... Ne gyere közelebb! - Hátrált el tőlem. - Nekem van barátom. - Hogy is hihettem, hogy várni fog majd rám, hiszen nem is kértem tőle. Barátja van. Ezt annyira fáj hallani.

Ekkor egy srác sietett el mellettünk, majdnem fellökött.

- Ne haragudj, hogy késtem! Szia kicsim! - Suttogta és egy lágy csókot nyomott az ÉN Hanám szájára. Ez a csávó nem is helyes. Velem sokkal jobban járna. Nagyon féltékeny lettem.

- Mindjárt jövök, csak el kell mennem a mosdóba. - Motyogta Hana és elsietett. Ekkor csörrent meg a srác telefonja.

- Igen?.....Szia szerelmem!....Igen igen, sietek, csak Hana azt akarta, hogy érte jöjjek..... Aztán csapunk egy huncut estét.... Neeem, tudod, hogy te vagy a legszexibb. Az én izgató bombázóm.... Szeretlek. Szia! - Már attól is hányingerem volt, ahogy beszélt. Nem hittem el, hogy megcsalja Hanát. De ezt így nem kezdhetem el.

- A kis vörös nem hajlandó ágyba bújni, mi?

- Áh, nem. Borzalmas egy csaj. Se rendes csók, igazi tapizós ölelkezés. Utálom Hanát úgy, ahogy van.

- Hogy mi?! - Hana állt a háta mögött és arcán hihetetlen düh ült. Odalépett a sráchoz és egy hatalmasat kevert le neki. - Tűnj innen! A cuccaimért pedig holnap megyek. - Színpadias távozás volt a síri csendben. Szerelmem pedig szomorú sóhajjal indult meg a kijárat felé, de elkaptam a karját és visszarántottam. Akkora volt a lendület, hogy a mellkasomnak ütközött. Nem bírtam abbahagyni a szemezést vele. Annyira gyönyörű volt. Hirtelen előrehajoltam és szorosan a szájára tapasztottam az enyémet. Hihetetlenül hiányzott az érzés. Most minden rendben volt, a világon minden okés volt.

Destiny (Kiseop)

Könnyek öntötték el a szememet, miközben kiabált velem. Ismét gyenge voltam, nem tudtam erős és érzéketlen maradni előtte. Hogy is tudnék? Millió meg egy aprócska kis érvvel tudtam volna alátámasztani az iránta érzett szerelmemet, de neki én nem voltam más, csak egy mentális bokszzsák, egy eszköz. 

Csak remélni mertem, hogy egyszer lesz elég bátorságom kilépni ebből a kapcsolatból, ahol egy meglőtt vad voltam, akit minden alkalommal leterít a fájdalom.

Amint bevágtam maga után az ajtót, sírva rogytam a földre és ujjaimat a számba tömtem, hogy kevésbé zokogjak fel hangosan. Darabokra tört a szívem és az aprócska darabok szerteszóródtak a világban. A párnámat átölelve gömbölyödtem be a legfélreesőbb sarokba és újra meg újra felidéztem magamban azokat a pillanatokat, amikor még minden szép volt. Kiürültem és sivár voltam. Tudtam, hogy szeretetet adni már nem tudok senkinek sem. Ez az ember mindent megölt bennem ami szép és harmonikus volt, csak a múló emlékek maradtak nekem. Szerettem volna meghalni, elfeledni mindent, de gyáva voltam. Attól is féltem, hogy megvédjem magamat vele szemben.

- Kiseop, hogy tehetted ezt velem? - Suttogtam bele a csendbe és a hisztérikus rázkódás újult erővel tört rám. Szemeim előtt elhomályosodott a világ és előbbi szavai ismét visszhangot vertek bennem. ,,Igen megcsaltalak, mert ő sokkal jobb nálad, mindenben." Rettegtem attól, hogy elhiggyem, mégis tudtam, hogy igazak a szavai, igazak mint a vihar utáni csend, mely csak még nagyobb veszélyt jósol, ahol nem lesz menekülés és elpusztítja, amit az emberi kéz és tudás fáradságos munkával megalkotott. Igazak mint a tiszavirág pár órás színtiszta és ártalmatlan élete, mely csak a szerelem szenvedélyéről szól. Igaz, mint a téli táj, melyen szél bucskázik át jajgatva és lábunk körül örvényt kavar a porhó. Igazak mint a könyvekben leírt hamis szerelmek, melyek kiállnak minden próbát és elsöprő lánggal égnek. Minden lány ilyen igaz szavakra vágyik, de akkor mikor szerelmük beteljesül és azt hiszik boldogok lehetnek. Nekem az igazság csak az ínséges időkben jutott, mikor már nem hitték, hogy meg tudnak kímélni tőle. Pedig meg lehetett volna, mert ez rosszabb mint amikor édesanyád hajít ki otthonról, amiért tönkretetted az életét, holott csak egy igazi barátra és egy kis magányra vágytál és a szerelemről álmodni sem mertél. Végül is, kinek kellenél pont te? Rajtad kívül mindenki állítja, hogy elviselhetetlen vagy, akkor biztosan igaznak kell lennie. Nem tudtam elfogadni, hogy hiába jöttem a világ másik végére, a dolgok nem változtak. Megint nap mint nap álomba sírtam magam, pont mint a gimiben és minden reggel szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a nap ismét kisütött. Vihart akartam, villámlást és fekete fellegeket, melynek áldó könnyei elfedik az én fájdalmamat, a mennydörgés pedig megrengeti a lelkemet.

Ezen az éjjelen esett. Szakadt, mintha az ég el akarna mosni mindent, mibe a fájdalom és vér vegyült. Csendben álltam kint az erkélyen és arra gondoltam, hogy a szerelmem most boldog valahol. Valahol, ahol tökéletes boldogság van és nincsen olyanok mint én, akik mindent tönkretesznek és nevetségesek. Igazságtalan volt a világ. Nem akartam benne élni, szégyelltem, hogy embernek születtem. Lettem volna inkább mezei virág, mely kecses s gyönyörű, majd a nyárral együtt a feledésbe veszik, sok millió testvérkéjével együtt. Vagy őszi levél, melyet sodor a szél és tiporja az ember, fürdeti a jeges őszi eső. Majd a téli hó elfedi és tavasszal csak egy barnás vízfolt jelenti majd egykori létét. Így akartam elmúlni, nyom nélkül kitörlődni mindenek emlékezetéből.

Ezen az éjjelen elhatároztam magamat. Tönkre teszem azt, mit Isten alkotott. 

Vacogva lépkedtem a kihalt utcákon, mezítláb, egy hosszú pólóban, farmerben, semmi másban. Ha behunytam a szememet, éreztem szerelmem ölelésének biztonságos melegét. Az iránta érzett kiolthatatlan szeretet volt az, mi segített döntést hozni. Ha nem akar engem, akkor nem láncolhatom magamhoz, jobb nekünk így. Kemény mínuszok uralkodtak idekint, de észre sem vettem. Puha talpamat felsértették a kavicsok és a hideg aszfalt is szinte vágta, észre sem vettem. A jeges eső hullott rám, arcomba mosva szőke hajamat, mely már szinte fekete volt a víz súlya alatt, észre sem vettem. Ezek mind mellékesek voltak. Lassú, remegő, de elszánt léptekkel haladtam a Han folyó felé. Minden egyes jeges, kínzóan fájdalmas lépésnél egyre jobban elhatároztam magamat. Meg akartam halni. Szerelmem pólóját tépte a hideg, északi szél, mely átsüvített a szívemen és megfagyasztotta bennem a félelmet. Csak a halálvágy égett a lelkemben, hogy lassan elsötétüljön a világ. Ezt akartam. Szerelmem arcát felidézni utolsó perceimben és az elmúlás pillanatában őszinte boldogsággal lágyan elmosolyodni, ,,sikerült." Mi lehetne ennél csodálatosabb, ha senkinek sem kellek? Valóra váltottam gyerekes álmaimat, jöjjön életem minden zugát megváltoztató döntése.

Macska ügyességgel kapaszkodtam fel a híd peremére és a fekete mélybe bámultam. Örvények tekergőztek odalent és ezidáig háborgó lelkemet különleges nyugalom öntötte el. Olyasféle, mint mikor beletörődsz, hogy szíved választottja nem szeret és képes vagy továbblépni, az oly mindegy, hogy melyik irányba, csak tovább. Behunytam a szemem és felidéztem azt a pillanatot, mikor először azt mondta, hogy szeret. Ujjaim ellazultak és elengedték a híd tartóit, a mély pedig hívogatóan rántott magával. Már nem lehetett visszafordulni, átbillent a mérleg. Ekkor kattant valami az agyamban és megbántam a döntésemet. Most tényleg igazán mindent, de mindent elveszítek, hiba volt a mélyponton feladni.

Viszont hirtelen úgy éreztem a karom kiszakad a helyéből és testem a híd fémoldalának csapódott. Tényleg jobban fájt mint a lelki bánat.

Erős karok ragadtak meg, húztak fel és egy forró test simult az enyémhez. - Nem, nekem ott a helyem. Meg kell halnom, engedj el! - Robbant ki belőlem a zokogás és igyekeztem visszamászni a híd korlátjára.

- Ha le akarsz ugrani, akkor engem is magaddal kell vinned a halálba. - Suttogta lágyan a megmentőm, akire nem volt szükségem. Megmerevedtem hangja hatására, majd még vadabbul igyekeztem kiszabadulni, de erősen tartott. - Ha meghallgatsz, elengedlek és szabadon leugorhatsz. - Suttogta megtörten, mire csak mereven bólintottam. Az annyira áhított ölelése mégsem volt olyan forró és otthonos mint emlékeztem. Ebben az ölelésben szánalom volt, Undorító. - Mikor megláttalak, felforgattad az egész világomat. Minden megváltozott körülöttem és nem tudtam mihez kezdjek. Ez volt a vesztem és a te szereteted, gyengédséged arra sarkallt, hogy bántsalak, sebet ejtsek rajtad. Tökéletes voltál és ezt nem tudtam elviselni. Féltékeny voltam, ha nem lehettem veled, ezért bántottalak, össze akartalak zúzni. Amikor ma eljöttem otthonról, közös otthonunkból, - szája szomorúan boldog mosolyra húzódott - rájöttem, hogy mindent elrontottam. A te életedet, az enyémet és bizonytalanságba vontam a közös jövőnkről szőtt álmainkat.

- Meg is semmisítetted. - Suttogtam közbe, megtört hangon. Szavaim hidegsége hallatán megremegett, de ez volt az igazság.

- Rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni, de mire volt bátorságom hazamenni, te már eltűntél. Nagyon megijedtem, mert azt hittem elhagysz, aztán ráébredtem, hogy még ennél is jobban utálsz, inkább a halált választod mint engem. Tényleg, igazán tiszta szívemből sajnálom a dolgot kicsim. Soha nem voltam olyan szerelmes mint az elmúlt egy évben és millió okot tudnék adni rá, hogy most miért maradj velem, de úgysem hinnél már nekem. Csak azt akartam, hogy tudd, nekem te voltál az igazi és soha senki nem töltheti majd be a helyedet. - Súgta bele a hajamba, majd karjai lehullottak rólam és lehajtott fejjel elsétált. Nem akarta látni az ugrásomat, nem bírta volna ki ép ésszel. Ha nem is volt hozzám kedves és szerető, de őszinte mindig. Tudtam, komolyan gondolja a szavait. Szaladni kezdtem és a kerülőutat választva is hamarabb értem a kapuhoz. Letelepedtem a földre és vártam a szerelmemet, de csak nem jött. Karomra hajtva a fejem el- elbóbiskoltam a szakadó esőben, majd nem sokkal később egy hatalmas mennydörgésre ébredtem. Nem szerettem az éjjeli viharokat.

Bizonytalan alak tűnt fel az utca végében, de én járásáról is megismertem. Feltápászkodtam és türelemmel megvártam, míg ideért. Lefagyva meredt a lábfejemre, mely koszos és véres volt, majd tekintete az arcomra siklott. - Ki-... kicsim. - Suttogta elhűlve.

- Szeretlek Lee Kiseop. Akkor is, ha kiabálsz velem, ha megsértesz, vagy ha megcsalsz. A tiednél igazibb szerelem soha nem lesz az életemben és nem akarok nélküled semmivé lenni. Te vagy a végzetem.

- Ígérem, hogy soha, de soha nem foglak többé bántani és mindent megadok neked, mert nálad fontosabb számomra a világon nincsen.

Sehun- Egy táncóra 3.

A moziba beülve kíváncsi lettem Sehun reakciójára. Lassan leoltódtak a filmek és kezdetét vette a film. Alig mondták be a címet, "Démoni érintés" a fiú keze máris a vállamon volt. Neki dőltem és ropogtatni kezdtem a popcornt.

- Én is kérek! - Súgta a fülembe a fiú, mire kirázott a hideg. Finoman adogatni kezdtem a szájába a falatokat, mire hagos nyammogással enni kezdett.

- Sehun, ez egy picit hangos. - Suttogtam kuncogva.

- Most mit panaszkodsz? - Biggyesztette le a száját morcosan.

- De cukii vagy! - Nyújtottam nyávogósra hangomat, ő meg morogva a nyakamba bújt. Csikisen húzódtam el.

- Szóval csikis vagy? - Bökött finoman oldalba.

- Sehun, moziban vagyunk.

- És sötét van. - Egészítette ki a mondatomat kissé perverz hangnemben. - A sötétség jó dolog. - Simította a kezét a combomra. Pici puszik százai sorjáztak az arcomra és a fülemre, így a film nem volt túl érdekfeszítő. - Viszont, Krissel nem randizhatsz többször!

- Honnan...?

- Én mindent tudok. - Húzott a mellkasához és az oldalamat simogatva kezdte figyelni a film eseményeit. Annyira sokat kivett belőlem a tegnapi és a tegnapelőtti virrasztás, hogy Sehunhoz bújva elaludtam. Zavaros álmaimban felbukkant az összes lehetséges szereplő.

Finom simításokra ébredtem és egy apró puszit is kaptam az orromra. Fintorba torzult az arcom és nehezen ugyan, de kinyitottam a szememet. A vásznon már a stáblista ment, Sehun pedig mosolyogva figyelt engem. - Végigaludtad a filmet? - Nevette el magát.

- Ühümm. - Dőltem újból a mellkasára. - Álmos vagyok. - Mormoltam panaszosan.

- Gyere, ebédelünk valamit aztán hazakísérlek és alszol egy nagyot! - A kezét fogva botladoztam ki a moziból, azt se igen tudtam, merre az arra. Sehun igazán aranyos volt. Segített felvenni a kabátomat és amíg felcipzároztam, majdnem elaludtam. Megint elnevette magát. - Aranyos vagy, amikor ásítasz. - Csak durcásan lebiggyesztettem a számat, majd hagytam, hogy megragadja a kezemet és magával vezetgessen valahová.

Végül egy pizzázó mellett döntöttünk, ugyanis feladta ellenem a vitát és lemondott a hamburgeréről. Nem is telt sok időbe és megkaptuk a margherita pizzánkat, mert suliidő lévén nem volt nagy a forgalom. Sehun csak fogta és elnegyedelte a tésztát, majd amíg a háromnegyede az ő gyomrában végezte, addig én megbirkóztam a saját kis adagommal. Végül mégsem mentünk haza, hanem lesétáltunk a Kék- folyó partjára és jó hosszan bejártuk a partot, egészen addig elmentünk, ameddig már nem sok embert vitt az energiája, de nekünk meg se kottyant, csak fogtuk egymás kezét és a tájban gyönyörködve lépkedtünk. A fel- feltámadó szél leveleket sodort a hajamba, majd hirtelen egy fiú lépett elénk, fényképezővel a kezében. Valahol Kai és Sehun korosztálya körül lehetett.

- Szia! Ne haragudj az illetlen kérésért, de készíthetnék rólad néhány képet ott a fűzfa alatt?

- Persze. - Mosolyogtam rá kedvesen szegény egérkére, de Sehun majd átdöfte a tekintetével. Féltékeny, de édes. Megint mosolyra fakadtam és a mufurc idolt magammal húzva a fényképész után siettem a hatalmas fűz felé. 

Bő félórát eltöltöttem a fényképes sráccal, nevetgélve, viccelődve és új barátom arca egyre sötétebb lett. Tudtam, hogy tud durcásan nézni, de ez mindent felülmúlt. Teljesen ellágyultam féltékeny tekintete láttán. Állandóan próbált beleszólni a beszélgetésekbe, de szegénykémnek nem igen ment.

Aztán megszólalt a mobilja. Pár szót váltott koreaiul, majd a kis vézna srácot leszarva odalépett hozzám, átkarolta a derekamat és hosszan megcsókolt. Elképesztően jó érzés volt. Alig bírtunk elszakadni egymástól és levegővételnyi szüneteket hagyva mindig elölről kezdtük. Nyelve lágyan simogatta az ajkaimat, szinte könyörgött a bebocsátásért. Végül más megoldást választott és mutatóujját az oldalamba fúrta. Csiklandósan felnyögtem, ő pedig kihasználta a lehetőséget és nyelve átsiklott a számba, táncra hívva az enyémet. Aztán csak sikerült eltolnom magamtól. Panaszos morgással törődött bele, hogy most ennek itt vége szakad egy időre.

- Mi a baj? - Biccentettem félre a fejemet.

- Kai és Baekhyun nem messze várnak minket a parton. Gyere menjünk! - Mosolyogva integettem az új ismerősömnek és Sehun kezét megfogva visszaszaladtam a betonos útra. Nevetve futott utánam, igazán boldognak tűnt. - Ki a jobb? Ő vagy én? - Ölelte át a derekamat.

- Te tiszta hülye vagy. Csak csinált rólam pár képet, te meg végig durciztál.

- Igénylem a figyelmedet. - Hangosan felkacagtam. Annyira hihetetlenül édes volt ez az ál- ártatlanság, hogy szinte elolvadtam.

- Te vagy a jobb Sehunie. Sőt, te vagy a legjobb. - Hajtottam a vállára a fejemet, így sétáltunk tovább a szürkén örvénylő Kék- folyó mentén. A két fiú felpörögve ugrált fel- le, mikor megláttak minket.

- Dongsaeng! A barátnőd mostantól az enyém. - Vigyorodott el Baekhyun és a vállamat átkarolva magához húzott. Sehun akkora lendülettel rántott vissza, hogy majdnem mindketten a földön kötöttünk ki.

- Kicsit féltékenykedik. - Nevettem el magamat és megpusziltam kedvesem orrát. Hevesen bújt a szám után, de mutatóujjamat az ajkaira nyomtam. - Nem, nem. - Nevettem el magamat.

- De miért?

- Mert az előbb is vagy tíz percig tartott.

- De jó volt.

- Nem tagadom. - Mosolyodtam el gyengéden, majd megnéztem a telefonom kijelzőjét. - Neee! - Nyögtem fel kétségbeesetten.

- Mi az? - Bújt a nyakamhoz Sehun.

- Mennem kell, ha oda akarok érni edzésre.

- Elkísérlek. - Puszilta meg az arcomat kedvesen, majd megfogta a kezemet és Kaiéknak integetve megindultunk a város felé.