Hosszú éjszaka (Mark)

Nem most történt, hogy a szüleim, életemben először elfogadták egy barátomat és Mark szinte a családom részévé vált. Gyakran megesett, hogy nálunk aludt, aztán ritkán fordult elő, hogy nem, ahogy haladt az idő előrefelé. Anya nagyon szerette a magas, vékony srácot, sőt, igyekezett felhizlalni. Néha csak nevettünk a próbálkozásán. 

Aztán debütált a GOT7, persze ez alig pár hete lehetett. Sajnos így már nem tudtunk annyi időt egymással tölteni, mint amennyit igényeltünk volna. Előfordult, hogy az egész csapat nálunk vacsorázott, de ez teljesen más volt. Félreértés ne essék, imádtam a fiúkat, anya is olvadozott tőlük, főleg JB és Jackson rabolta el a szívét. Ezek az esték után kezdődött a baj, pedig éreztem és igyekeztem elkerülni. Egyre többet vitatkoztunk. Rajtam töltötte ki a megterhelés okozta feszültséget és az idegeire kiható fáradtságot. Eljutottunk oda, hogy megcsalom. Először Jacksonra tippelt, szegény kínai barátom teljesen kétségbe volt esve a hyungja viselkedése láttán. Aztán Juniorra tippelt, aki teljesen máshogy reagált és annyira izgatta a dolog, hogy azt se tudta hova szarjon kétségbeesésében. Kezdtem egyre dühösebb lenni Markra, nekem nem volt kin levezetnem a feszültséget. Így jutottunk el eddig a pontig.

A telefonomat a bal kezemben tartva vágtáztam át az iskola előtti lakónegyeden, kis, barna táskám szinte repült utánam a jobb karomon. Arcomról sütött a tehetetlen düh és az okostelefonból jövő hang csak még jobban felhergelt.

- Tudod mit? Akkor végleg vége. Elegem van abból, hogy soha semmi nem elég jó neked. Mark gyere ide, Mark menj oda....

- Nem elég jó?! - Kiabáltam vissza. - Csak annyit kértem, hogy néha legyünk egy kicsit kettesben.

- Mi bajod van a csapatommal? 

- Nekem mi bajom van? Tegnap még fel akartad dugni JB szemeit a seggébe mert "gyanúsan" viselkedett.

- Nem kellesz te nekem Sara. Elegem van ezekből a hisztikből. Nincs rád időm. - Vett vissza a hangerőből.

- Legyen. Úgyis minden csaj egy darabot akar belőled, kell olyan is amelyik nem.

- Te tiszta hülye vagy. Menstruálsz vagy mi? - Ez csak olaj volt a tűzre.

- Szerinted a szervezetemre lehet fogni, hogy hiányzol? Szerinted ez a munkamániás télapó miatt van?! - Emeltem fel még jobban a hangom, szegény járókelők igyekeztek fedezékbe menekülni előlem.

- Néha annyira buta vagy. - Nem válaszoltam és ő is dermedt csendben várt, tudta, hogy ez az egyetlen jelző, amivel igazán a lelkembe tud taposni.

- Le kell tennem. - Morogtam, majd kinyomtam és a földhöz vágtam a táskámat. Dühösen toppantottam, aztán rájöttem, hogy az utcán vagyok. Néhány srác vihogva, rám mutogatva mentek el mellettem, pedig tuti, hogy noona voltam nekik. Kár, hogy mindenki donsaengnek néz. Gyorsan felkaptam a tatyómat és a buszmegálló felé siettem. Magassarkú csizmám kíméletlenül kopogott a betonon, de nem hallottam, a zene kíméletlen hangerőn süvöltött a fülembe. A buszon is volt körülöttem egy kis kör, ahol nem állt senki, még a közelemben levők is némi halláskárosodást kaptak, nekem meg sem kottyant. Mikor leszálltam a járműről, kiszúrtam az alattunk lakó srácot, csak pár évvel volt idősebb nálam. Nem akartam összefutni ma vele, hát sietősre vettem a tempómat. Így egész gyorsan hazaértem, még nem volt otthon senki. A telefonom kijelzőjére pillantottam, tizenhárom nem fogadott hívás és egy sms. Mind Marktól jött. Megnyitottam az üzenetet.

"Kicsim, beszéljük meg! Te is hiányzol nekem. Este felugrok hozzád egyedül és mindent megbeszélünk. <3 <3" 

- Meg a francokat. - Morogtam sértetten és felhívtam a barátnőmet. - Hyunaaaa....nálatok aludhatok ma?

- Sara cicám, én örülnék neki, de bulizni megyek és lehet, hogy idolok is lesznek. Ezt nem hagyhatom ki.

- Megértem. - Mosolyodtam el, de amint letettem, légboxba kezdtem, ma minden ellenem játszott. Nemsokára a tv előtt kötöttem ki, miközben összetekertem a kimosott zoknikat. Pont a girls girls girls ment. Amint megláttam Mark arcát, odahajítottam az egyik zoknigombócot. Egyszerre voltam nagyon dühös és nagyon szerettem volna, hogy itt legyen és magához öleljen. - Ennél minden jobb. - Terültem el a kanapén, nem tudtam mihez kezdjek. Egész délután csak ténferegtem a lakásban, kivételesen még a házimat is megcsináltam, pedig péntek volt, de az idő nem akart telni. Mark pedig sehol sem volt. Vagy elfelejtette, vagy meggondolta magát és tényleg szakítani akar. Egyik eshetőség sem volt túl jó egy évnyi járás után. Rég besötétedett már, anyuék pedig leültek vacsizni. Szürkületkor már itt szokott lenni, adtam fel a reményt, hogy esetleg eszébe jutok. - Anyaa! - Vágódtam be az étkezőbe. - Ma nem itthon alszok. Megyek Hyunahoz. - Közöltem, majd villámgyorsan kabátba és csizmába bújtam, meg sem vártam az engedélyt, úgyis mindig igent mondott, ha unniról volt szó. Nem tudtam mit fogok csinálni, egyelőre csak sétálni akartam a hideg, téli levegőn. Körbejártam a várost, azt se néztem merre megyek, csak raktam a lábaimat egymás után. Nem voltak sokan az utcán, az este előrehaladtával pedig részeg tinik kis falkái bukkantak fel olykor- olykor. Néhol már gyönyörű, narancsos tócsa díszítette a járdát. Aki nem bírja a piát az miért vedel mint a gödény? 

Elmélkedésemben lekullogtam egészen a külvárosig. A telefonom kijelzőjére akartam pillantani, de rá kellett jönnöm, nincs nálam se telefon, se kulcs, se bérlet, csak némi zsebkendő. Felsóhajtottam és az égre pillantva megfordultam. Ideje lesz haza indulni.

Mark

Az entertainment wc- jében Saraval üvöltözni meglehetősen önalázó dolog volt. Az egész 2PM értesült a magánéleti problémáimról és én pedig ismét megtapasztalhattam, hogy szerelmemnek igencsak fel van vágva a nyelve és kimondottan nagy hangerőt képes produkálni.

- Letette. Hát ezt nem hiszem el. Képes volt letenni csak így, hogy "mennem kell" Mégis hova a búsba kell ilyenkor mennie? - Morogtam a bajszom alatt és próbáltam visszahívni vagy 272829-szor. Persze biztosan bedugaszolta a fülét. Végül dobtam neki egy sms- t és megspékeltem két szívecskével, hogy annyira azért mégse haragudjon rám. Tudtam, igaza van. Csak hárítom a felelősséget és közben teljesen tönkremegy minden, ami köztünk volt.

Sokáig bent voltunk ma a stúdióban, reklámfotózás volt. Fáradtan másztunk be a kocsiba, mindenki dőlt jobbra- balra. Bambam már az ablakra cuppanva aludt, JB pedig félálomban sms-zett valakivel. Hogy képes ennyit írni? A többiek viszonylag kulturált módon igyekeztek ébren tartani magukat.

- Ma ugye nem megyünk Saraékhoz? - Motyogta Yookyun, ekkor esett le, hogy nekem nem itt kellene lennem.

- Bakker! Álljunk meg! - Kiáltottam és Junioron átmászva, szinte kivágódtam a kocsiból. - Ma nem alszok otthon. - Szóltam vissza gyorsan és a gördeszkámat vízszintesbe helyezve el is rugaszkodtam.

- Ó, dehogynem. - Hallottam meg Jaebum morgását még, majd az útra koncentráltam. Nem volt nálam sok pénz, csak egy szál rózsára futotta, pedig csokit is akartam vinni. Megint nem gondolkoztam eléggé előre. Legalább nem a város másik végén jutott eszembe a dolog, viszonylag hamar Saraéknál voltam, reméltem, hogy nem vetettem el nagyon a sulykot. Mrs. Moon mosolyogva nyitott ajtót nekem.

- Gyere be Mark! Hideg van kint. Kérsz valamit? - Igen, a lánya dupla adag türelemmel rendel. 

- Igen, jól esne valami kis harapnivaló. - Mosolyodtam el és míg az asszony a konyhába ment, én felsiettem az emeletre. Sara szobája nyitva figyelt, bent pedig csodával határos módon rend volt. Már ez is rosszat sejtetett, szinte azonnal hiányozni kezdett az az édes kupi, amit csak a gazdája látott át, igaz, nekem szúrta a legjobban a szememet. Sara nem volt a szobában, hát a fürdőszoba felé indultam. Ott sem volt senki, összezavarodva siettem le a lépcsőn. - Mrs. Moon, hol van Sara? - Léptem be a konyhába, az asszony egy megpakolt tányért nyomott a kezembe.

- Jaj, ma nem alszik itthon. - Csalódás markolt a gyomoromba. Lehorgasztott fejjel telepedtem le az étkezőhöz.

- Holnap mikor jön haza? Visszajövök akkor.

- Dehogyis kedveském. Ilyen későn nem gurulhatsz át a városon azzal az izével. - Halványan elmosolyodtam, majd illedelmesen jó éjt kívánva visszavonultam a kellemetlenül megváltozott szobába. Begubóztam a hideg takaróba és leoltottam a villanyt, magamra maradtam a gondolataimmal. Most éreztem igazán az én kis vörös tornádóm hiányát. Zavart, hogy feketére festette a haját, de nem tehettem semmit, az egyik veszekedésünk miatt csinálta. Behunytam a szememet és mély lélegzetet vettem, orromat azonnal megcsapta a samponja illata. Orromat belefúrtam a párnába és szinte magam mellett éreztem kedvesemet. De rég aludtunk együtt. Most nagyon hiányzott, tényleg nagyon elhanyagoltam szegényt. Itt volt az illata velem, de nem ölelhettem magamhoz azt a vékony kis derekát. Kinyújtottam az ujjaimat, szemem hozzászokott a sötéthez és kissé kancsalítva kezdtem vizsgálni a hüvelykujjamat. Eszembe jutottak a felhőtlen idők, amikor nem kellett rohannom a próbákra és képes volt az orromba nyomni a joghurtot, ha megbántottam, majd szinte azonnal csókolózva békültünk ki. Nem tudtam nélküle aludni. Ma nem. Felpattantam az ágyról és hang nélkül osontam ki a házból és egy bizonyos hely felé kormányoztak a lábaim. Beletelepedtem abba a hintába, amiből sikeresen kilöktem másfél évvel ezelőtt. Baleset volt és amint kiemeltem a fejemet a homokból, a legformásabb fenék került az orrom elé, aztán hetekig igyekeztem rávenni egy randira. Ez volt a törzshelyünk, minden hónapfordulónkon ide jöttünk ki. Egy ideje már ez sem volt hagyomány köztünk. Lehorgasztott fejjel löktem meg a hintát, helyre akartam hozni a dolgokat.

Sara

Lassanként lefagyott mindenem, így végül egy rövidebb út mellett döntöttem. Egy játszótéren vezetett keresztül az utam, néhány hónapja még nagyon sokat jelentett nekem ez a hely. Szipogva húztam a szemembe a kapucnimat, elfogyott az összes zsepim, hát a kabátom ujjába töröltem a nózimat. Egy alak ült a hintában, engem figyelt, megmozdult bennem egy ösztön, de nem akartam bepánikolni. Hirtelen felpattant az a valaki, ismerős volt a tartása. Villámgyorsan mozdult felém, hideg ujjak fogták meg a kezemet.

- Sara...ne haragudj rám! - Lépett még közelebb hozzám. Mark tekintetében tényleg megbánás ült, nem tudtam mit kereshet itt.

- Miért voltál itt? - Néztem fel rá szipogva.

- Nem tudtam nélküled aludni. - Hirtelen harag öntött el és ütni kezdtem, ahol értem. Fájdalmas nyögésekkel ugrott el előlem. - Kicsim, mi a baj?

- Szóval hirtelen jóban vagyunk? Eddig egy menstruáló hisztérika voltam, aki úgysem kell, most meg nem tudsz aludni nélkülem? - Ütöttem tovább kíméletlenül. Elkapta a csuklómat és magához húzott, összeért az orrunk. 

- Mindig szeretlek prücsök. Akkor is, ha veszekszünk. Mindkettőnknek nehéz ez most, majd idővel belerázódunk a dologba valahogy. De szakítani nem akarok, akkor sem, ha titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat. - Ellágyultam, ha sokat is beszélt, tudtam, csak azért teszi, mert ideges. Átkaroltam a nyakát és megcsókoltam, szorosan fonta körém a karjait. Annyira hiányzott már ez az érzés. Szipogva húzódtam el tőle, nevetve puszilta meg az orromat. - Sajnos nincsen zsepim. - Mosolygott rám, azonnal viszonoztam.

- Hiányoztál szépfiú. - Bújtam hozzá.

- Jobban szerettem a kicsim, édesem, kisbékám beceneveket.

- Kisbékám. - Motyogtam a kabátjába nevetve. 

- Gyere, menjünk haza. Veled akarok aludni. - Mosolyogva fogtam meg hideg kezét és andalogva indultunk meg a hidegben. - Emlékszel hogyan találkoztunk először?

- Mármint hogyan kerültél közeli ismeretségbe a fenekemmel? Igen emlékszem. - Nevetve karolta át a derekamat, jó volt ismét békességben szerelmesnek lenni.

- Mond csak...te most nem?

- Nem Mark, most nem. - Perverz mosoly jelent meg a szája sarkában, vihogva bokszoltam vállba. Ez volt az én kis hülyém. <3

Sehun- egy táncóra 5.

El se hittem azt, ami velem történik. Sehun érintése, csókja, vagy csak pusztán a közelsége is azonnal elfeledtette velem azt a barmot. Meg se érdemelte, hogy gondoljak rá.

- Szeretlek. - Suttogta még szinte a számba, mikor elhúzódott tőlem. - Kérlek ne haragudj rám! Akkora hülye voltam, hogy nem téged választottalak. 

- Hát igen, nagy hülye voltál. Sőt a világ nem hordott még a hátán akkora idiótát mint te. - Baekhyun a markába fojtotta a röhögést, Sehun pedig megbántottan nézett rám. - És pont ezért szeretlek ennyire. - Felragyogott a tekintete és ismét megcsókolt. Szája finoman simult az enyémre, szinte nem is éreztem. Majd elhúzódott és összedörzsölte az orrunkat. Elnevettem magamat és magamhoz öleltem. - Hiányoztál. - Suttogtam a vállába.

- Te is nekem. Nagyon. - Elmosolyodtam, de már könnyek gyűltek a szemembe. Hirtelen üdvrivalgás támadt a hátam mögött, az Exo sietett felénk, a Shineeval karöltve és mindenki megölelgette Sehunt. Hirtelen Kai keveredett mellém és huncut tekintetéből arra következtettem, hogy ő mondta el a másik csapatnak.

- Szia! - Köszönt rám valaki, mire megfordultam. - Kibum vagyok. Ha az a szerencsétlen valaha is bánt...keress meg nyugodtan. 

- Köszönjük hyung. - Karolta át hirtelen Sehun a vállát és elvezette mellőlem, majd visszasietett hozzám és magához ölelt. - Ha lehet, ne hallgass rájuk! Kicsit az agyukra ment az idolkodás. - Elnevettem magamat.

- Rendben van. - Mosolyogtam fel rá, tekintete vidáman ragyogott. 

- Hana? Te most hol fogsz aludni?

- Azt még nem tudom. - Vallottam be Krisnek töredelmesen. 

- Nem egyértelmű?! Nálunk. - Tárta szét Xiumin a karját vidáman, mire felnevettem. Nagyon aranyosak voltak.

Végül a fiúkkal vonultam ki a kisbuszukhoz, hogy elfuvarozzanak a dormjukba. Az út nagyon vidáman telt, mindenki egyszerre beszélt és én alig értettem valamit, így inkább odabújtam Sehunhoz.

- Mi a baj? - Pusziltam meg lágyan a homlokom.

- Semmi. - Mosolyogtam rá kedvesen, majd az elsuhanó tájat kezdtem vizslatni. Szöül nagyon bonyolult és nagy városnak tűnt. Kissé bizonytalan voltam a jövőmet illetően. Eljön majd az a nap, amikor már nem kellek majd Sehunnak, mihez kezdek majd akkor? Türelmetlenül becsuktam, majd kinyitottam a szememet. Megint rémképekkel ijesztgetem magamat.

- Hana? - Hátrapillantottam, Luhan szólt hozzám.

- Igen?

- Miért pont Sehun? - Tárta szét a karját szerencsétlenül. - Itt vagyok én is.

- Köszönjük Luhan. - Morogta Sehunie, megint féltékeny volt, semmit sem változott. Elmosolyodtam a kialakuló vitájukon, sikeresen összevesztek rajtam. - És mégis miért pont te?

- Mert kedves, aranyos és vonzó vagyok. Nem mellesleg még nem szakítottam vele egy reménytelen csaj miatt, ráadásul én is kínai vagyok és tudom, hogy boldog lenne velem. - Szegény Sehun szóhoz sem jutott, persze látszott Luhanon, hogy csak viccelt, de akkor is megsajnáltam szegény maknaet. Az út hátralevő részében Krissel beszélgettem, mert Sehun csak bámult kifelé az ablakon. 

- Üdv nálunk! - Tárta szét Chanyeol a karját, tarkón vágva Chent, mikor kikászálódtunk a kisbuszból. Meglepve léptem be a lakásba, fiú létükre egészen rendszeretőek voltak, nehéz dolgom lesz így. Édes kis lakás volt, persze nem volt kicsi, hatalmas tér tárult elém nappali gyanánt. A többiek még mindig Chen és Chanyeol balhéján röhögtek, ugyanis Jongdae megkergette szegény hipermanót egy pár nappalis körön belül, aminek majdnem csoportos borulás lett a vége, de szerencsére Taonak volt annyi lélekjelenléte, hogy megkapaszkodjon a polcban. Jongin és én vihogva rogytunk össze, lehetetlennek tartottam, hogy tényleg ennyire nagy bohócok. Lopva Sehunra pillantottam volna, de a maknae eltűnt.

- Luhan? - Hajoltam oda a fiúhoz. - Melyik Sehun szobája?

- Az emeleten a harmadik ajtó balra.

- Köszönöm. - Mosolyogtam rá és felszaladtam az egyenes lépcsőn. Egy, kettő, harmadik ajtó balra, halkan bekopogtam, majd benyitottam. Az ágyán feküdt, kezét a tarkója alá csúsztatva. Letelepedtem mellé és megvártam míg rám figyel. - Mi a baj?

- Luhan vagy én? - Leesett az állam. Annyira édesen kétségbe volt esve, komolyan azt hitte, hogy érdekel a másik szépfiú. Odabújtam hozzá és egy puszit nyomtam az orra hegyére.

- Persze hogy te, bolond. Miért érdekelne Luhan? Te is kedves és aranyos vagy aegyo bajnok. Ráadásul még sosem találkoztam ennyire féltékeny fiúval mint te. Nagyon édes mikor leplezni próbálod azokkal a pofákkal. Szeretlek te kis bolond. - Hirtelen az oldalára fordult és a derekamnál fogva magához húzott. Mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt. Úgy éreztem soha nem fogom megszokni az érzést. Apró pillangók százai repkedtek a gyomromban és kívántam az ölelését, közel akartam lenni hozzá. Óvatosan maga alá húzott és a hajamat félre söpörve a nyakamra tapasztotta a száját. Előre tudtam, ennek nyoma marad rajtam. Beletúrtam jelenleg hidrogén szőke hajába és jólesően felsóhajtottam. Tudtam, neki bármikor biztonsággal odaadhatom magamat, nem fog bántani. 

- Sehuuuun! - Robbant be, legnyagyobb meglepetésemre Taemin a szobába, majd lányosan felsikított, mikor realizálta a helyzetet. - Gyerekek, ez egy korhatáros lakás. Hana, hogy képzeled, hogy megrontod itt a fiúkat?! - Megragadta a kezemet és finoman talpra húzott. - Dongsaeng, ezennel elkobzom...ezt itt. - Mutatott rám, majd átkarolta a vállamat és kiterelt a szobából.

- Ya! Hozod vissza! - Kiabált szerelmem és Taemin hátára ugorva velünk tartott a nappaliba. Mindenki ott ült lent, éppen kártyáztak.

- Beszálltok? Még nem kezdtük el. - Mosolygott ránk D.O.

- Mit játszunk? - Telepedtem le Kai és Taemin közé, Sehun pedig velem szemben foglalt helyet Chanyeol és Luhan közt.

- Rabló römi. - Vágta rá Tao lelkesen, csak bólintottam. Régen játszottam utoljára, de benne voltam a dologban. Suho villámgyorsan osztott nekünk is.

- Kérem a téteket! A győztes visz mindent. - Kacsintott rám Chen. Taemin lekapta a zokniját és bedobta a körbe.

- Ne már Taemin! Lassan több zoknid van nálam mint nálad. - Morogta Baekhyun, mire mindenki elvigyorodott. Kai is a zokniját dobta be, Luhan a sapiját, Kris a karkötőjét, Suho pedig egy csomag kekszet varázsolt a kör közepére. Végül mindenki várakozva pillantott rám. Támadt egy jó ötletem. Felpattantam és a táskámhoz szaladtam. Hamar megtaláltam a piros kis trikómat és azt dobtam a kupac tetejére, rá Chen kiskori képére. - Akkor lesz egy szexi piros felsőm is. - Vigyorodott el Baekhyun, Sehun pedig visszakézből tarkón vágta, keresztülhajolva Luhanon és Suhon. 

Perceken belül elkezdődött a játék. Négy paklival játszottunk a létszám miatt. Lassanként mindenki lepakolt, csak én üldögéltem több száz lappal a kezemben. Baekhyunnak már csak egy lapja volt, mikor nekikezdtem átrendezni a játékteret. Fürgén járt a kezem, nem volt nehéz dolgom, a fiúk értettek ahhoz, hogy nekem kedvezően rendezzék a terepet. Kai hisztizni kezdett, mikor lenyúltam a jokerét, majd csak három lap maradt a kezemben. Baeki kihívóan vonogatta a szemöldökét, én pedig úgy csináltam, mintha nagyon gondolkoznék. Taemin látványosan a paklimba hajolt, majd kirobbant belőle a nevetés. Fölényes mosoly jelent meg az arcomon és egy kis szabad helyre leraktam a három jokert. - Nem igaz. - Hajította el Baekhyun azt az egy lapot. - Sehun, nem maradhat itt. - A maknae pimaszul elvigyorodott és mutatóujját a felsőm pántjába akasztva leemelte azt a kupac tetejéről és meglengette a hyungja orra előtt.

- Erre még gyúrnod kell. - Nyújtotta rá a nyelvét majd mellém mászva egy pici puszit adott az arcomra. 

- Hana, elhiszem, hogy szívesen magadénak tudnád a zoknimat, de az az igazság, hogy égető szükségem van rá ahhoz, hogy hazajuthassak. - Karolta át Taemin a vállamat.

- Távolságtartás hyung. - Morogta Sehun és leemelte a táncos kezét rólam. Elnevettem magamat és a kupacból kihalászva a fiú orrára dobtam a zoknit.

- Ez büdös. - Húzta el Taemin a száját. Elnevettem magamat, majd a többiekkel együtt kikísértem a Shinee maknaeját a bejáraton. Sehunnal kéz a kézben sétáltunk fel a szobájába és miután mindketten lezuhanyoztunk, csak annyira futotta az energiánkból, hogy a takaró alá bújjunk.

- Hana? - Csókolt bele Sehun óvatosan a nyakamba.

- Hmm? - Mormoltam behunyt szemmel, mire éreztem, hogy elmosolyodik.

- Ugye mi mindig együtt maradunk?

- Örökre. - Suttogtam és odabújtam a mellkasához.

~ Vége

Wave in love (GD)

Utálom amikor féltékenykedik. Olyankor rosszabb mint egy kis óvodás. Csak azért, mert ő híres és közkedvelt, én még nem leszek olyan mint ő. Számtalanszor flörtölt már más nőkkel, persze ez csak üzleti fogás volt, de rosszul esett, viszont én hozzá se szólhattam más férfihoz, mert akkor már "megcsalom". Félreértés ne essék, szerettem ezt az idiótát, akkor is, ha öt percenkénti hangulatingadozással kellett számolnom. Hatalmas szíve volt és mindig ő kért előbb bocsánatot, de már így is kezdtem megelégelni ezt a beszámíthatatlan kapcsolatot.

Mély sóhajjal rogytam le a közös ágyunkra, úgy éreztem ma is egyedül fogok benne aludni. Legszívesebben megfogtam volna az éjjeli lámpámat, elsétáltam volna abba a flancos, sznob buliba és fejbe vágtam volna vele, hogy végre helyrerázódjon az agya. Mondjuk valószínűleg kiiktattam volna néhány agysejtjét, de megérte volna a dolog. Telefonom csiripelt egyet, smst kaptam. Hátradőlve olvastam el, ma sem jön haza aludni, ne várjak rá. Morogva vágtam földhöz az ártalmatlan mobilt, darabokra hullott szét szegény kis Samsungom. Kivágtáztam a konyhába és nekiálltam gofrit sütni, hogy levezessem a feszültségemet. Majd mikor hajnali három körül kisült az utolsó adag is, otthagytam csapot- papot és elmentem aludni. Pár órával később a vekker makacs csörömpölésére ébredtem. Nagy nehezen lenyomtam a kis eszközt és készülődni kezdtem a munkába. Egy irodában dolgoztam mint titkárnő, Jiyong isten tudja hányszor akart már rávenni, hogy felmondjak. Persze egyik fülemen be, másikon ki.

Unatkozva sétálgattam az irodában, nemigen volt tennivaló ma. Fáradt sóhajjal borultam az asztalomra, mikor megszólalt a telefon.

- Igen?

- Flo?

- Mond Jiyong. - Sóhajtottam fáradtan.

- Azt hiszem belefáradtam ebbe. A karrier és a kapcsolatunk sok nekem együtt. Kérlek szakítsunk! - Szó nélkül levágtam a telefont.

- Kisasszony!

- Igen Igazgató Úr?

- Elmehet. Pihenje ki magát, a héten már nem leszek bent, magának sem kell bejönnie! - Más esetben örültem volna a dolognak, de most, hogy GD szakított velem, csak úgy telefonban, nem volt kedvem hazamenni abba a lakásba, amit nemsokára el kell majd hagynom. Szomorúan lépkedtem a napsütötte, kora nyári utcákon, a május boldogító hatása mindenhol érvényesült, kivéve bennem. Mély sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Nem laktam messze a munkahelyemtől, bár most legszívesebben átgyalogoltam volna egész Szöulon. Sokáig babráltam a kulcsaimmal, majd nagy nehezen beletaláltam a zárba. Betotyogtam a hatalmas lakásba és lerúgtam a tűsarkúmat egy félreeső sarokba. Engedtem egy pohár vizet és nagy kortyokban ittam az éltető folyadékot, de akkora volt a lendület, hogy lecsordult a víz a nyakamon is és az érzéstől félrenyeltem. Köhögve jutottam ismét levegőhöz, mikor hangok ütötték meg a fülemet. Teljesen ledöbbentem. Ez a gyökér felhozta ide az új nőjét? És a délután közepén? Az én ágyamban? Mégis hogy képzeli?! Visszarángattam a lábamra a szandálomat és az ajtót jó hangosan bevágva rohantam el. Minden szükséges dolog nálam volt. Pénztárca, a kissé harci sérült telefonom és egyéb mütyűrök.

Estéig a Han partján bolyongtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a vásárló utca felé indultam. Addig mentem, míg meg nem találtam a keresett boltot. Ravasz mosoly jelent meg az arcomon és beléptem az üzletbe.

Egyetlen egy ruhát vettem, de abban bármelyik pasit meg tudtam volna hódítani. ~ Jössz te még az én utcámba Kwon Jiyong. ~ Mindenki leesett állal nézett utánam az utcákon, volt is rá okuk. A legnépszerűbb szórakozóhely felé vettem az irányt és miután bejutottam, belevetettem magamat a részeg tömegbe. Nem keveset ittam aznap este. Először tequilát, aztán méregdrága kanadai whiskyt, majd azt hiszem talán vodkát, de már nem is volt lényeges. Kezek fogdostak végig, markoltak a fenekembe, nem egy pasihoz dörgölőztem hozzá. Végül az egyik wc fülkében kötöttem ki, Isten tudja már, hogy kivel. Az biztos, hogy volt nála gumi. Reggel volt már, mikor szanaszét csúszva, részegen hazajutottam. Szinte bezuhantam az ajtón. Jiyong ott állt előttem, karba tett kézzel. Vigyor terült el az arcomon. Nagy lendülettel talpra rántott, ekkor vettem észre a mögötte álló fehérneműs lányt. Ismerős volt valahonnan, habár ilyen részegen az is csoda volt, hogy hazataláltam.

- GD! - Vigyorodtam el és belecsíptem az arcába. - Kicsi kicsi GD. - Mondtam már szinte vihogva. - A nevem Gya, Hangya. - Öleltem át a nyakát és beleharaptam a nyakába. - Csáprágóm is van. - Morogtam és a lányra kacsintottam. GD határozottan felkapott és becipelt a használaton kívüli hálószobába.

- Addig ne merj felkelni amíg másnapos nem vagy! Aztán menj el innen!

- GD? - Szóltam után a takaró alól kikukucskálva.

- Igen? - Fordult vissza türelmetlenül.

- Szeretlek. - Küldtem neki puszit, majd elbújtam a takaró alá. Az ajtó csukódását már nem hallottam, azonnal elnyomott az álom.

Mikor felébredtem, sötét volt odakint. Szememet dörzsölve léptem ki a szobából, a nappaliban ment a tv. Kinyitottam az ablakot a szobában, meleg nyári levegő áramlott be rajta. Felsiettem a gardróbomhoz és becsomagoltam egy kisebb bőröndbe, az új koktélruhámat pedig leváltottam egy aranyos kis nyári tunikára, persze bugyit meg melltartót is cseréltem. Jó volt végre cigiszag mentes ruhákban lenni, zavart már a gandzsa jellegzetes illata. Kényelmesen ledübörögtem a bőröndömmel és odaálltam a tv-ző Jiyong mellé. Unottan pillantott fel rám. A kezébe adtam a lakáshoz tartozó kulcsokat, majd egy kedves és bocsánatkérő mosollyal intettem az új barátnőnek, aki egyébként reklám modell volt mint rájöttem és kisétáltam az ajtón. Nem tudtam mi lesz velem, majd csak lesz valahogy. Mély sóhajjal vettem nyakamba a lüktető, élettel teli, fényes várost.

Három hónapja laktam egy kis lakásban albérletben. Nem volt túl tágas, de nekem pont megfelelt. Már sikerült is otthonosan berendeznem. Épp a tv előtt ültem és egy horrorfilmet néztem. Azt hiszem Stay alive volt a címe, amikor kopogtak. Kis híján elhajítottam ijedtemben a popcornt.

- Hétköznap éjfélkor. Mégis melyik idióta csinál ilyet? - Megállítottam a dvd-t és a mamuszomba belebújva odamentem az ajtóhoz. Unott arccal tártam ki, egy hatalmas plüsskutyus nézett velem farkasszemet. - Ki vagy és mit akarsz? - Morogtam kedvetlenül, még épphogy csak elkezdtem a filmet. A kutyus lejjebb liftezett és egy szomorú Jiyong állt mögötte. - Esetleg nem adtam vissza valamidet? - Vontam fel a fél szemöldököm, mire egy picit bólintott és kisfiúsan alulról nézett fel rám. - Meg is mondod, vagy jöjjek rá magamtól? - Kezdett elegem lenni ebből a pantomim játékból. Belépett az ütött- kopott ajtón és becsukta maga mögött. Ledobta a kutyát a földre és megfogta a kezemet.

- Egy dolog maradt sajnos csak nálad. A szívem. Kérlek adj nekem még egy esélyt! Ígérem, hogy bebizonyítom, nálam jobbat nem találsz. - Könyörögve nézett rám.

- Tudod Jiyong, két hónapja zokogva borultam volna a nyakadba, de most kevés egy hatalmas plüsskutya, meg néhány könyvből idézett szó ahhoz, hogy esetleg, ismétlem esetleg fontolóra vegyem az újrakezdés lehetőségét. - Kíméletlen voltam, megtanultam, hogy csak így tarthatom meg az igazam, viszont nem az történt amire számítottam. Letérdelt elém és összefonta az ujjait.

- Kérlek adj egyetlen egy esélyt nekem! Nem tudom mivel nyerhetnélek vissza, de ha megmondod, esküszöm megteszem neked. Bármi legyen is az.

- Soha nem voltam fontos, mindig magától értődő volt, hogy ott vagyok. Velem sosem néztél úgy tv-t mint Bang Hyunmival és biztos vagyok benne, hogy ha egy exed beesik betépve hozzánk reggel hatkor, akkor ő lett volna a fontosabb és nem pedig én. - Suttogtam elhalóan és könnyek szántották végig az arcomat. Elhűlve nézett rám, majd felpattant és magához akart ölelni, de eltoltam magamtól. - Nem kell a szánalmad. Anélkül is tudom, hogy egy nyomorult ember vagyok.

- Kérlek ne mond ezt! Hozzád fogható lánnyal még sosem találkoztam. Senkiben nincs annyi energia és annyi türelem mint benned. Más már régen elhagyott volna, de te kitartottál mellettem és mikor eldobtalak mosolyogva szaladtál, hiszen végre szabad voltál. Fájt látni, hogy ennyire boldoggá tesz a dolog.

- Pedig mind csak álarc volt. Veszettül fájt a dolog. - Erre már neki is gyanúsan csillogni kezdett a szeme. Soha nem hittem volna, hogy a tv-n kívül valaha is sírni látom.

- Kérj bármit, megadom! De ne küldj el! Iszonyúan hiányzol. Azt is elfogadom, ha már nem szeretsz, de akkor könyörgöm költözz vissza, hogy legalább nap mint nap lássalak! Nélküled kedvetlen vagyok, nem sikerülnek a dalszövegeim és nem látom értelmét, hogy este tizenegykor még hazasiessek, akkor is, ha ötkor már megyek is el és csak egy morgó takarókupacot láthattam belőled. Szeretném egyszer látni, hogy milyen vagy mikor reggel felkelsz, vagy hajmosás után érezni a hajad illatát! Még annyi mindent szeretnék csinálni veled. Kérlek! - Egy könnycsepp gördült le a pofiján, annyira aranyos volt. Még mindig szerelmes voltam belé.

- Mikor találkoztunk először?

- Hogy mi? - Kapta fel a fejét reménykedve.

- A dátum, amikor először találkoztunk. - Halvány, szomorkás mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Kettőezer- tizenkettő, május huszonnyolc. És az a sárga ruha volt rajtad, ami akkor, amikor szakítottam veled. - Leesett az állam. Erre még én sem emlékeztem.

- Te emlékszel rá?

- Jó hogy. Életem legszerencsésebb napja volt. - Lépett közel hozzám és a következő pillanatban szorosan magához ölelt. - Úgy hiányzol.

- Te is nekem. - Suttogtam megtörten és odabújtam a vállához, még szorosabban ölelt át, ragaszkodott hozzám. Aztán elhúzódott tőlem és apró puszikkal hintette be az arcom, míg végül a számra tapadt. Kétségbeesetten öleltem magamhoz, nem akartam még egyszer elveszíteni. Nyelve finom, lassú mozdulatokkal simogatta az ajkaimat és a nyelvemet, hihetetlen érzés volt, soha nem csinált ilyet.

Végül vele néztem meg a filmet és már nem is volt félelmetes, mindent kiparodizált, énekelt az ijesztő részeknél, vagy megcsókolt. Boldogan aludtam el a mellkasán, minden rendben volt.

Reggel apró, csiklandós cirógatásra ébredtem fel. Egy ragyogó szempár nézett le rám, soha nem láttam még olyan vidám tekintetet. - Mitől vagy ilyen boldog?

- Végre láttalak felkelni, és aludni is. - Puszilta meg az orrom hegyét. Nevetve öleltem át. - Ugye hazajössz velem?

- Csak ha kapok egy igazi kiskutyát.

- Azt szeretnél? Elmenjünk venni egyet? - Kuncogva csókoltam szájon.

- Minek? Már van egy neveletlen kis dög.

Érdekes szerelem (Sunggyu)

- Megjöttem! - Visszhangzott végig Sunggyu kiáltása a házon. A konyhában álltam és éppen zöldséget  szeleteltem a vacsorához. Nem volt könnyű dolgom az Infinite háziasszonyaként, habár a fiúk sokat segítettek, mégis sokszor kavartak bajt.

- örülünk neki. - hangzott fel Sungyeol hangja a ház egyik szobájából. Fáradt sóhajjal raktam le a kést és beletúrtam kócos, barna hajamba, behunytam a szememet és elképzeltem, hogy egyszer majd nekem is lesz egy igazi családom. Igaz Woohyun unokahúgának lenni jó buli volt, de ez inkább csak munkának számított nem családnak. 

- Adele! - visszhangzott végig a házon Sungjong kiáltása, mire elejtettem a kezemben levő konyhakést. Riadtan kaptam utána, hiba volt. Csúnyán végig vágta a bal alkaromat, a piros vér undorítóan folyt belőle. Elhúztam a számat és gyorsan egy konyharuhát tapasztottam rá.

- Tessék? - Kiabáltam vissza remegő hangon.

- Mikor lesz vacsora?

- Körülbelül tíz perc. -  Bedobáltam a zöldségeket párolóban és a hideg víz alá tartottam a közben megégetett ujjamat, ez nem az én napom. Félve tekintgettem hátra, nehogy valamelyik fiú bejöjjön és észrevegye a kezemet. A párolt zöldség hamar elkészült és ügyetlenkedve az asztalra raktam a hús és a tányérok mellé. 

- Vacsora! - Kiabáltam olyan hangosan, ahogy csak tudtam, majd meg sem várva a srácokat az előszobába siettem és öltözni kezdtem.

- Hova mész? - Nézett rám értetlenül Sunggyu, akinek valamiért soha nem nőttem a szívéhez, most is gyanakvás volt a tekintetében, nem bízott bennem.

- Csak, csak egy barátnőmhöz. - Hazudtam gyorsan és igyekeztem eltakarni a hajammal vörösödő arcomat. Villámgyorsan felhúztam a kabátom cipzárját és a kulcsokat zsebre vágva kisiettem az ajtón. A lift felé vettem az irányt, de nem világított a lámpa, valószínűleg megint javították.  Megadó sóhajjal vettem célba a lépcsőt és bizonytalanul igyekeztem le rajta, a mobilommal bajlódtam, taxit rendeltem az épület elé. Tudtam, Woohyun rövid időn belül aggódni fog értem, hát írtam neki egy rövid smst, amiben megadtam az ambulancia pontos címét, reméltem hogy nem akad ki nagyon. A taxisofőr aggódva pillantott rám a tükörből, mire küldtem neki egy kissé zavaros, de megnyugtató mosolyt. Sokan várakoztak sürgősségi osztályon, úgy tűnik ma mindenki ügyetlen volt a konyhakéssel. A recepciós hölgy készségesen felvette az adataimat, majd egy még üres székhez kísért. Pár perc sem telt bele és meghallottam az unokabátyám hangját, de nem egyedül jött, Sunggyu is vele tartott. Aggodalmas tekintettel rohantak végig a folyosón, majd kissé megnyugodtak mikor észrevettek az egyik félreeső széken.

- Miért nem mondtad el hogy baj van? Miért kell hazudni? - Támadott le azonnal a leader, majd Woohyun megnyugtató érintésére kicsit összeszedte magát. - Én sajnálom csak…mindegy. - bűnbánóan lehajtottam a fejemet. 

- Ne haragudjatok, nem akartam hogy aggódjatok értem, így is van elég problémátok! - Néhány percnyi csend után megcsörrent Sunggyu telefonja, Dongwoo kereste.

- Mi a baj? - Pillantott fel rá a mellettem levő székről Woohyun.

- Csak azt kérdezték mi történt. Tessék most örülsz? Mindenki miattad aggódik.

-  Hyung, haza kéne menned pihenni! - Mormolta Woohyun békítően. - Az én rokonom, neked nem kell aggódnod miatta!

- Jól van, de ne gyere haza túl későn, te pedig ne hazudj többet és vigyázz jobban magadra! - Woohyuni csak engedelmesen bólintott, én viszont elnéztem a leader mellett, nem hatottak meg szigorúnak szánt szavai, én nem voltam az Infinite tagja. - Hallottad?

- Milyen alapon szabsz te nekem szabályokat? Nem vagyok senkid sem, csak főzök meg takarítok rád. Még fizetned sem kell érte, mint más normális bentlakó takarítónőnek. Hogy jössz te ahhoz, hogy mindent számon kérj rajtam? Mégis ki vagy te? - Törtem ki dühösen, könnyek gyűltek a szemembe, de igyekeztem visszafojtani őket. - Most is Woohyuni marad itt velem, holott neki holnap hatkor kell kelnie, neked meg pihenőnapod lesz, de annyira utálsz, hogy akkor se lennél velem egy légtérben, mikor csak mellettem kellene ülnöd, nehogy leájuljak a székről. - Elhűlve bámult rám, majd gyorsan összeszedte magát.

- Woohyun, menj haza pihenni! - Mormolta alig hallhatóan, majd letelepedett a másik oldalamra. Unokabátyám kissé ledöbbenve állt fel és indult meg a kijárat felé, de előtte még egy csókot nyomott a homlokomra. Feszülten kezdtem tördelni az ujjaimat, de Sunngyu finoman lefogta a kezemet. Vártam, hogy beszóljon, tudtam, hogy zavarja a porcok ropogásának a hangja. - Ne csináld! Tönkreteszed az ujjaidat. - Mormolta szelíden. Köpni- nyelni nem tudtam. 

Pár perc múlva beszólított az ambuláns orvos. Kissé szédelegve álltam fel, a leader azonnal velem tartott, de az ajtóban megállította a nővér.

- Sajnálom, de innen nem mehet tovább! 

- Kérem! Rám bízta az unokabátyja. Muszáj ott lennem vele! - Megadó sóhaj jelezte, hogy Sunggyut beengedték a rendelőbe. Mire belépett, az orvos már elkezdte lefertőtleníteni a sebet. Elborzadva pillantott a kezemre, majd az arcomra emelte a tekintetét. - Fáj?

- Rohadtul csíp. - Szűrtem a fogaim között.

- Tényleg? - Húzódott közelebb aggodalmasan.

- Lófaszt. Ez csak betadine. - Morogtam és szabad kezemmel homlokon pöcköltem. A doktornő jót mosolygott rajtunk. A varrás viszont már tényleg piszkosul fájt, Sunggyu majd összeesett a látványtól, az orvos végül kénytelen volt kiküldeni.

- Mióta a barátod? - Nézett fel rám a sebről.

- Mi? Jaaaj nem, mi nem járunk. - Összevonta a szemöldökét.

- Pedig úgy tűnt. Szinte rajongva nézett rád.

- Sunggyu? - Nevettem el magamat. - Gyűlöl engem. - Vállat vont, majd folytatta a varrást.

Tíz perccel később egy rakat krém receptjével és még annál is több jókívánsággal léptem ki a rendelő párnázott ajtaján. Sunggyu azonnal ott termett előttem és szinte a nyakamba lihegett amíg felvettem a kabátomat.

- Minden rendben?

- Persze, csak ki kell majd váltanom holnap néhány krémet meg fájdalomcsillapítót.

- Elmegyek veled.... ha persze nem zavarok. - Sütötte le a szemét zavartan, miközben kiléptünk a lámpák narancsos fényével bevont utcára. - Hívjak taxit?

- Kicsit émelygek. Nem sétálhatnánk?

- De. - Mosolyodott el, úgy tűnt neki sincs ínyére a taxizás. Eleinte csendben lépkedtünk egymás mellett és már ott tartottam a gondolataimban, hogy bedugom a fülesem és nekikezdek vixxet hallgatni, mikor halkan megszólalt. - Adele?

- Tessék?

- Te miért nem kedvelsz engem? - Ledöbbentem. Hiszen ő utál engem. Akkor most miért kérdezi ezt? Teljesen összezavart ezzel az egy kis kérdéssel.

- A- azt hittem, hogy utálsz engem. - Az őszinteség mellett döntöttem.

- Én nem..én nem csak...csak...

- Csak?! - Vontam fel a fél szemöldököm. - Sunggyu bökd ki! - Morogtam, miközben majd átdöftem a tekintetemmel. Valamit motyogott az orra alatt. - Mi?! 

- Szeretlek. - Tört ki belőle. - Szerelmes vagyok beléd.

- Hát...érdekesen mutatod ki. - Bukott ki belőlem keserűen. Soha el sem mertem neki mondani, hogy amíg Európában éltem félvér kis kpopperként, ő volt az ultimate biasom. 

- Ne haragudj! - Sütötte le a szemét. - Csak soha nem töltöttünk időt együtt és annyira sokat voltál Hoyaval...azt hittem, hogy soha nem lesz esélyem még elmondani sem.

- Most elmondtad.

- El. - Motyogta félénken, majd mondani akart még valamit, de benne rekedt a gondolat. Kíváncsian rápillantottam a szemem sarkából.

- Mit szeretnél még mondani? - Lágyultam meg egy kicsit.

- Le...lennél....hagyjuk..semmi, nem fontos. - Fordult magába teljesen.

- Lennék- e a barátnőd? Szívesen. - Mosolyodtam el. Megtorpant az út közepén.

- Komolyan? - Csak mosolyogva bólogattam. Odalépett hozzám és mielőtt reagálhattam volna a hidegtől lelassult agysejtjeimmel, két forró tenyér simult az arcomra és Sunggyu puha ajkai az enyémekre tapadtak. Óvatosan kinyitottam a számat és hagytam, hogy nyelve finoman simogatni kezdje az enyémet. Beleborzongtam az érzésbe. Egyik kezével leemelte a kapucnimat és a fülem mögé simította rókavörösre festett hajamat. Ismét az arcomra fektette volna a tenyerét, de megcsapott, riadtan ugrottam el.

- Megráztál. - Néztem rá panaszosan.

- Ne haragudj! - Nevette el magát és vigyázva, hogy most ne okozzon fájdalmat, finoman orron csókolt. Felborzoltam a haját, majd megfogtam a kezét és a buszmegálló felé vettem az irányt. - Csaknem fázol? - Bújt oda a nyakamhoz.

- Na azért ennyire még nem vagyunk jóba. 

- Dehogynem. - Mormolta kuncogva. - Nem emlékszel, hogy rád nyitottam a fürdőszobában?

- Valamiért úgy érzem, ez örök emlék marad. - Elnevette magát, majd a kezemet szorosan fogva szállt fel a megérkező buszra. Csak két megálló volt az út, gyorsan hazaértünk, persze mindenki ébren volt még és a kanapén ülve vártak. Észre sem vettük, hogy még mindig fogjuk egymás kezét, csak a fiúk gyanús hallgatása engedett arra következtetni, hogy valami nincs rendben. Gyanakodva néztem végig magamon, de nem láttam semmi rendelleneset. - Mi az? - Vontam fel a szemöldökömet.

- Úgy tudtam! - Robbant ki Dongwooból. - Mindig is tudtam, hogy szeretitek egymást. - Mondta és ránk szegezett mutatóujjakkal járt körbe minket. Nem bírtam ki, elnevettem magamat. Sunggyu szája sarka is gyanúsan felfele görbült, ami azonnal megmelengette a szívemet.

- És mi van a kezeddel? - Fogtam meg Sungjong kiskutyaszemekkel a sérült karomat. Mosolyogva elengedtem Sunggyu kezét és összeborzoltam a maknae haját.

- Kicsit fáj. De azt mondták hamar meggyógyul, csak sokat kell pihennem. Majd befogom Myungsoot a konyhába. - Az említett csak felháborodottan hápogott, majd frappánsan kivágta magát és elmenekült. Nevetve néztünk L után. Végül mindenki jó éjt kívánt a másiknak, majd begyűjtöttem és kiadagoltam a szokásos jó éjt puszikat.

Fürdés után épphogy bemásztam az ágyamba, amikor halk nyikorgással kinyílt az ajtó. Az erős fény bántotta a szememet, így eltakartam a kezemmel. - Ki vagy? - Besüppedt az ágy mellettem és megéreztem egy parfüm ismerős illatát.

- Tippelsz vagy megmondjam?

- Tippelek....Hoya? - Megmerevedett mellettem, mire elnevettem magamat. - Sunggyuuuu! - Nyújtottam el a nevét, mire ismét ellazult és orrát a nyakamba fúrta.

- Tudod mikor szerettem beléd? 

- Nem. - Válaszoltam neki kis szünet után.

- Mikor visszagurult a bőröndöd a lépcsőn és egy harci kiáltással rohantál utána. Annál édesebbet még sosem láttam. - Örültem neki, hogy sötét van, mert az arcom lassanként mélyvörösbe váltott.

- Az nem most volt. - Nyögtem ki zavartan, éreztem, hogy elmosolyodik.

- Mert én tetszem egyáltalán neked?

- Persze. Mióta debütált az Infinite, az ultimate biasom vagy. - Megint megdermedt és lassan felemelkedett, hogy rám nézhessen.

- Ez most komoly? Miért nem mondtad el?! - Csak átkaroltam a nyakát és lehúztam magamhoz. Lelkesen csókolt meg, majd felemelte a takarómat és teste most már közvetlenül ért az enyémhez. Ujjai lassan a derekamra csúsztak és lágyan cirógatni kezdtek. - Valamit már régóta szeretnék. Megengeded nekem? - Kissé féltem a kérdésétől, de rábólintottam.

- Igen. - Keze feljebb csúszott a hasamra majd a mellemre, száját pedig a nyakamra simította és finoman csókolgatni, nyalogatni és szívogatni kezdte a puha bőrt. Mély sóhaj szakadt fel belőlem és a hajába túrtam.

- Bízol bennem?

- Igen.....