- Megjöttem! - Visszhangzott végig Sunggyu kiáltása a házon. A konyhában álltam és éppen zöldséget szeleteltem a vacsorához. Nem volt könnyű dolgom az Infinite háziasszonyaként, habár a fiúk sokat segítettek, mégis sokszor kavartak bajt.
- örülünk neki. - hangzott fel Sungyeol hangja a ház egyik szobájából. Fáradt sóhajjal raktam le a kést és beletúrtam kócos, barna hajamba, behunytam a szememet és elképzeltem, hogy egyszer majd nekem is lesz egy igazi családom. Igaz Woohyun unokahúgának lenni jó buli volt, de ez inkább csak munkának számított nem családnak.
- Adele! - visszhangzott végig a házon Sungjong kiáltása, mire elejtettem a kezemben levő konyhakést. Riadtan kaptam utána, hiba volt. Csúnyán végig vágta a bal alkaromat, a piros vér undorítóan folyt belőle. Elhúztam a számat és gyorsan egy konyharuhát tapasztottam rá.
- Tessék? - Kiabáltam vissza remegő hangon.
- Mikor lesz vacsora?
- Körülbelül tíz perc. - Bedobáltam a zöldségeket párolóban és a hideg víz alá tartottam a közben megégetett ujjamat, ez nem az én napom. Félve tekintgettem hátra, nehogy valamelyik fiú bejöjjön és észrevegye a kezemet. A párolt zöldség hamar elkészült és ügyetlenkedve az asztalra raktam a hús és a tányérok mellé.
- Vacsora! - Kiabáltam olyan hangosan, ahogy csak tudtam, majd meg sem várva a srácokat az előszobába siettem és öltözni kezdtem.
- Hova mész? - Nézett rám értetlenül Sunggyu, akinek valamiért soha nem nőttem a szívéhez, most is gyanakvás volt a tekintetében, nem bízott bennem.
- Csak, csak egy barátnőmhöz. - Hazudtam gyorsan és igyekeztem eltakarni a hajammal vörösödő arcomat. Villámgyorsan felhúztam a kabátom cipzárját és a kulcsokat zsebre vágva kisiettem az ajtón. A lift felé vettem az irányt, de nem világított a lámpa, valószínűleg megint javították. Megadó sóhajjal vettem célba a lépcsőt és bizonytalanul igyekeztem le rajta, a mobilommal bajlódtam, taxit rendeltem az épület elé. Tudtam, Woohyun rövid időn belül aggódni fog értem, hát írtam neki egy rövid smst, amiben megadtam az ambulancia pontos címét, reméltem hogy nem akad ki nagyon. A taxisofőr aggódva pillantott rám a tükörből, mire küldtem neki egy kissé zavaros, de megnyugtató mosolyt. Sokan várakoztak sürgősségi osztályon, úgy tűnik ma mindenki ügyetlen volt a konyhakéssel. A recepciós hölgy készségesen felvette az adataimat, majd egy még üres székhez kísért. Pár perc sem telt bele és meghallottam az unokabátyám hangját, de nem egyedül jött, Sunggyu is vele tartott. Aggodalmas tekintettel rohantak végig a folyosón, majd kissé megnyugodtak mikor észrevettek az egyik félreeső széken.
- Miért nem mondtad el hogy baj van? Miért kell hazudni? - Támadott le azonnal a leader, majd Woohyun megnyugtató érintésére kicsit összeszedte magát. - Én sajnálom csak…mindegy. - bűnbánóan lehajtottam a fejemet.
- Ne haragudjatok, nem akartam hogy aggódjatok értem, így is van elég problémátok! - Néhány percnyi csend után megcsörrent Sunggyu telefonja, Dongwoo kereste.
- Mi a baj? - Pillantott fel rá a mellettem levő székről Woohyun.
- Csak azt kérdezték mi történt. Tessék most örülsz? Mindenki miattad aggódik.
- Hyung, haza kéne menned pihenni! - Mormolta Woohyun békítően. - Az én rokonom, neked nem kell aggódnod miatta!
- Jól van, de ne gyere haza túl későn, te pedig ne hazudj többet és vigyázz jobban magadra! - Woohyuni csak engedelmesen bólintott, én viszont elnéztem a leader mellett, nem hatottak meg szigorúnak szánt szavai, én nem voltam az Infinite tagja. - Hallottad?
- Milyen alapon szabsz te nekem szabályokat? Nem vagyok senkid sem, csak főzök meg takarítok rád. Még fizetned sem kell érte, mint más normális bentlakó takarítónőnek. Hogy jössz te ahhoz, hogy mindent számon kérj rajtam? Mégis ki vagy te? - Törtem ki dühösen, könnyek gyűltek a szemembe, de igyekeztem visszafojtani őket. - Most is Woohyuni marad itt velem, holott neki holnap hatkor kell kelnie, neked meg pihenőnapod lesz, de annyira utálsz, hogy akkor se lennél velem egy légtérben, mikor csak mellettem kellene ülnöd, nehogy leájuljak a székről. - Elhűlve bámult rám, majd gyorsan összeszedte magát.
- Woohyun, menj haza pihenni! - Mormolta alig hallhatóan, majd letelepedett a másik oldalamra. Unokabátyám kissé ledöbbenve állt fel és indult meg a kijárat felé, de előtte még egy csókot nyomott a homlokomra. Feszülten kezdtem tördelni az ujjaimat, de Sunngyu finoman lefogta a kezemet. Vártam, hogy beszóljon, tudtam, hogy zavarja a porcok ropogásának a hangja. - Ne csináld! Tönkreteszed az ujjaidat. - Mormolta szelíden. Köpni- nyelni nem tudtam.
Pár perc múlva beszólított az ambuláns orvos. Kissé szédelegve álltam fel, a leader azonnal velem tartott, de az ajtóban megállította a nővér.
- Sajnálom, de innen nem mehet tovább!
- Kérem! Rám bízta az unokabátyja. Muszáj ott lennem vele! - Megadó sóhaj jelezte, hogy Sunggyut beengedték a rendelőbe. Mire belépett, az orvos már elkezdte lefertőtleníteni a sebet. Elborzadva pillantott a kezemre, majd az arcomra emelte a tekintetét. - Fáj?
- Rohadtul csíp. - Szűrtem a fogaim között.
- Tényleg? - Húzódott közelebb aggodalmasan.
- Lófaszt. Ez csak betadine. - Morogtam és szabad kezemmel homlokon pöcköltem. A doktornő jót mosolygott rajtunk. A varrás viszont már tényleg piszkosul fájt, Sunggyu majd összeesett a látványtól, az orvos végül kénytelen volt kiküldeni.
- Mióta a barátod? - Nézett fel rám a sebről.
- Mi? Jaaaj nem, mi nem járunk. - Összevonta a szemöldökét.
- Pedig úgy tűnt. Szinte rajongva nézett rád.
- Sunggyu? - Nevettem el magamat. - Gyűlöl engem. - Vállat vont, majd folytatta a varrást.
Tíz perccel később egy rakat krém receptjével és még annál is több jókívánsággal léptem ki a rendelő párnázott ajtaján. Sunggyu azonnal ott termett előttem és szinte a nyakamba lihegett amíg felvettem a kabátomat.
- Minden rendben?
- Persze, csak ki kell majd váltanom holnap néhány krémet meg fájdalomcsillapítót.
- Elmegyek veled.... ha persze nem zavarok. - Sütötte le a szemét zavartan, miközben kiléptünk a lámpák narancsos fényével bevont utcára. - Hívjak taxit?
- Kicsit émelygek. Nem sétálhatnánk?
- De. - Mosolyodott el, úgy tűnt neki sincs ínyére a taxizás. Eleinte csendben lépkedtünk egymás mellett és már ott tartottam a gondolataimban, hogy bedugom a fülesem és nekikezdek vixxet hallgatni, mikor halkan megszólalt. - Adele?
- Tessék?
- Te miért nem kedvelsz engem? - Ledöbbentem. Hiszen ő utál engem. Akkor most miért kérdezi ezt? Teljesen összezavart ezzel az egy kis kérdéssel.
- A- azt hittem, hogy utálsz engem. - Az őszinteség mellett döntöttem.
- Én nem..én nem csak...csak...
- Csak?! - Vontam fel a fél szemöldököm. - Sunggyu bökd ki! - Morogtam, miközben majd átdöftem a tekintetemmel. Valamit motyogott az orra alatt. - Mi?!
- Szeretlek. - Tört ki belőle. - Szerelmes vagyok beléd.
- Hát...érdekesen mutatod ki. - Bukott ki belőlem keserűen. Soha el sem mertem neki mondani, hogy amíg Európában éltem félvér kis kpopperként, ő volt az ultimate biasom.
- Ne haragudj! - Sütötte le a szemét. - Csak soha nem töltöttünk időt együtt és annyira sokat voltál Hoyaval...azt hittem, hogy soha nem lesz esélyem még elmondani sem.
- Most elmondtad.
- El. - Motyogta félénken, majd mondani akart még valamit, de benne rekedt a gondolat. Kíváncsian rápillantottam a szemem sarkából.
- Mit szeretnél még mondani? - Lágyultam meg egy kicsit.
- Le...lennél....hagyjuk..semmi, nem fontos. - Fordult magába teljesen.
- Lennék- e a barátnőd? Szívesen. - Mosolyodtam el. Megtorpant az út közepén.
- Komolyan? - Csak mosolyogva bólogattam. Odalépett hozzám és mielőtt reagálhattam volna a hidegtől lelassult agysejtjeimmel, két forró tenyér simult az arcomra és Sunggyu puha ajkai az enyémekre tapadtak. Óvatosan kinyitottam a számat és hagytam, hogy nyelve finoman simogatni kezdje az enyémet. Beleborzongtam az érzésbe. Egyik kezével leemelte a kapucnimat és a fülem mögé simította rókavörösre festett hajamat. Ismét az arcomra fektette volna a tenyerét, de megcsapott, riadtan ugrottam el.
- Megráztál. - Néztem rá panaszosan.
- Ne haragudj! - Nevette el magát és vigyázva, hogy most ne okozzon fájdalmat, finoman orron csókolt. Felborzoltam a haját, majd megfogtam a kezét és a buszmegálló felé vettem az irányt. - Csaknem fázol? - Bújt oda a nyakamhoz.
- Na azért ennyire még nem vagyunk jóba.
- Dehogynem. - Mormolta kuncogva. - Nem emlékszel, hogy rád nyitottam a fürdőszobában?
- Valamiért úgy érzem, ez örök emlék marad. - Elnevette magát, majd a kezemet szorosan fogva szállt fel a megérkező buszra. Csak két megálló volt az út, gyorsan hazaértünk, persze mindenki ébren volt még és a kanapén ülve vártak. Észre sem vettük, hogy még mindig fogjuk egymás kezét, csak a fiúk gyanús hallgatása engedett arra következtetni, hogy valami nincs rendben. Gyanakodva néztem végig magamon, de nem láttam semmi rendelleneset. - Mi az? - Vontam fel a szemöldökömet.
- Úgy tudtam! - Robbant ki Dongwooból. - Mindig is tudtam, hogy szeretitek egymást. - Mondta és ránk szegezett mutatóujjakkal járt körbe minket. Nem bírtam ki, elnevettem magamat. Sunggyu szája sarka is gyanúsan felfele görbült, ami azonnal megmelengette a szívemet.
- És mi van a kezeddel? - Fogtam meg Sungjong kiskutyaszemekkel a sérült karomat. Mosolyogva elengedtem Sunggyu kezét és összeborzoltam a maknae haját.
- Kicsit fáj. De azt mondták hamar meggyógyul, csak sokat kell pihennem. Majd befogom Myungsoot a konyhába. - Az említett csak felháborodottan hápogott, majd frappánsan kivágta magát és elmenekült. Nevetve néztünk L után. Végül mindenki jó éjt kívánt a másiknak, majd begyűjtöttem és kiadagoltam a szokásos jó éjt puszikat.
Fürdés után épphogy bemásztam az ágyamba, amikor halk nyikorgással kinyílt az ajtó. Az erős fény bántotta a szememet, így eltakartam a kezemmel. - Ki vagy? - Besüppedt az ágy mellettem és megéreztem egy parfüm ismerős illatát.
- Tippelsz vagy megmondjam?
- Tippelek....Hoya? - Megmerevedett mellettem, mire elnevettem magamat. - Sunggyuuuu! - Nyújtottam el a nevét, mire ismét ellazult és orrát a nyakamba fúrta.
- Tudod mikor szerettem beléd?
- Nem. - Válaszoltam neki kis szünet után.
- Mikor visszagurult a bőröndöd a lépcsőn és egy harci kiáltással rohantál utána. Annál édesebbet még sosem láttam. - Örültem neki, hogy sötét van, mert az arcom lassanként mélyvörösbe váltott.
- Az nem most volt. - Nyögtem ki zavartan, éreztem, hogy elmosolyodik.
- Mert én tetszem egyáltalán neked?
- Persze. Mióta debütált az Infinite, az ultimate biasom vagy. - Megint megdermedt és lassan felemelkedett, hogy rám nézhessen.
- Ez most komoly? Miért nem mondtad el?! - Csak átkaroltam a nyakát és lehúztam magamhoz. Lelkesen csókolt meg, majd felemelte a takarómat és teste most már közvetlenül ért az enyémhez. Ujjai lassan a derekamra csúsztak és lágyan cirógatni kezdtek. - Valamit már régóta szeretnék. Megengeded nekem? - Kissé féltem a kérdésétől, de rábólintottam.
- Igen. - Keze feljebb csúszott a hasamra majd a mellemre, száját pedig a nyakamra simította és finoman csókolgatni, nyalogatni és szívogatni kezdte a puha bőrt. Mély sóhaj szakadt fel belőlem és a hajába túrtam.
- Bízol bennem?
- Igen.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése