Angyali démonvadász (Baekhyun)

Amikor rájössz, hogy mindent elveszíthetsz egy szempillantás alatt, akkor jössz rá, hogy nem vagy más, csak egy múló porszem a világ bús tengerében. Az álmainkat nem megélni kell, hanem megálmodni, mert az álmaink soha nem teljesülhetnek. Ez a világ rendje. Álmok nélkül nem tudunk élni, nem is akarunk, de az álom csak ösztönzés, hogy képes légy továbblépni a holnapba, még akkor is, ha nem hiszed, hogy sikerülhet. Pedig holnap is felkel a nap, erős, forró fénnyel borítva be a kék eget, akkor is, ha a ma borongós és vérrel fröcskölt fala betelt és nem érzed úgy, hogy lenne még tiszta lapod a mappádban, aminek mindkét oldala üres és sivár. Nem jók az ilyen lapok. Mert egy ilyen lapon élt életnek nincs jelentősége, nem tesz hozzá semmit a világ bonyolult hálójához. Legyen rajta egy kis firka, egy aprócska tintafolt, amiben álmokat, alakokat láthatok, amik életem egy parányi részévé válnak. Ezek a részek alkotják az emlékeket, a csalódásokat. Használd úgy a lapod, hogy azt mindenki megcsodálja! Fess nagyban, legyen mondanivalója a képednek, emelkedjen ki és váljon a legjelentősebb alkotássá! Élj, hogy az álmaid alkotta érthetetlen tintapókháló tökéletes legyen!

Egyszer, nagyon régen volt egy hófehér és teljesen tiszta lapom. Nem akartam bepiszkítani, míg egyszer hirtelen a közepén megjelent egy tinta folt. A feketeség pedig csak napról- napra növekedett, teljesen tönkretéve életem fő művét. Elkövettem azt a hibát, hogy csak az álmomnak éljek, a rögeszmémmé vált a dolog. Igen, nekem is volt egy álmom, de nem teljesült, mert nem lehetett. Ennek az álomnak a darabokra törése, az én horrorisztikusan romantikus és keservesen nyomorúságos történetem.

Unottan üldögéltem az erkély korlátján, miközben a kissé hűvöskés szél meg- meglengette hosszú fehér ruhám szegélyét. Szárnyaimat messzire nyújtóztattam és a halványan csillogó tollaimat még átjárta a késő őszi napsugarak bágyadt és halovány melege. Igen, angyal voltam. Fejemet hátradöntve dülöngéltem, unalmas és elhalóan szomorkás délután volt. Ökörnyál szálldogált a szélben, mosolyogva figyeltem a hosszú, ragacsos pókhálót. Végül leugrottam a korlátról és az ablakhoz sétáltam. Kezemmel árnyékolva bekukkantottam a szobába, egy fiú ült bent az ágyon és laptopozott. Az üvegen keresztül suhanva léptem be a szobába, borzongás szaladt végig a gerincemen. A szoba még nem volt igazán belakva, mintha csak most költöztek volna bele. Körbejártam a helyiséget, tekintetem lágy mosoly keretében siklott végig a fiú porlepte trófeáin. ,,Huang Zitao" állt az egyik értékes serlegen, még emlékeztem arra a versenyre. A ruhák két kupacban álltak, tiszta és koszos. De nem tehettem szemrehányást neki, még magamban sem, hiszen nagyon sok dolga volt. Kíváncsi lettem volna, hogy mit csinál az exo többi tagja, de ma lusta voltam körbenézni. Egyébként is aggasztottak a saját gondjaim, egy hónapja fedeztem fel az érzést magamban, máshogy kezdtem viszonyulni Taohoz. Ahogy ő is felnőtt, én is vele együtt fejlődtem, angyal létemre pedig tisztességtelen gondolatok fészkelték be magukat a fejembe és nem csak Zitao vonzott magához. Igaziból nem is Tao volt az, aki a legjobban tetszett. Választásom egy nagyszájú, mosolygós és életvidám srácra esett, Baekhyun volt az, aki elrabolta a szívemet és még csak nem is tudott róla. Nem voltam olyan angyal mint a többi, sokkal emberibb lény vált belőlem, sokan azt mondták, hogy démonvadásznak kellett volna mennem, de a legfőbb angyal még sosem tévedett.

Odatelepedtem hát kis védencem mellé és a válla felett bepillantást nyertem ténykedésébe. 

Végül hirtelen elhatározásból született meg a döntésem és aznap este, miután nyugovóra tértek az emberek, az angyal tanács színe elé járultam.

- Szeretnék emberré, démonvadásszá válni! - Néztem bele mélyen a legfőbb angyal szemébe, lágy hunyorgással pillantott vissza rám.

- Ismerem az indítékaidat Emma. Biztosan el akarod hagyni a védelmezettedet egy ilyen célért? Puszta kalandvágyból? - Tudtam, hogy Tao tud vigyázni magára, nekem pedig felejtésre volt szükségem, távol kellett maradnom a védencemtől. Felszegtem az államat.

- Igen. - Jelentettem ki és reméltem, hogy a hangom nem remegett meg.

- Akkor légy ember, angyalkám. De a vadászokat neked kell megtalálnod! - Lassan homályosodni kezdett a látásom, megkezdődött az átalakulás. Percről- percre nyelt el a sötétség, míg minden érzékem meg nem szűnt létezni.

Hirtelen ébredtem fel, egy hatalmas, puha ágyban ültem, sárga kis szoba vett körül. Egy pillanat erejéig lefagyva ültem, majd széles mosoly szaladt szét az arcomon. Sikerült az átváltozás. Kiugrottam az ágyból és a hatalmas, egész alakos tükörhöz szaladtam, végre láthattam a tükörképemet. Leesett az állam, egy számomra gyönyörű kis lány nézett velem szembe, csodálkozástól tágra nyílt szemekkel. Fehér bőrömmel erőteljes kontrasztot alkotott hideg, hollófekete hajam, ami kissé ívelt vonalban ért véget a derekam alatt egy picivel. Fekete medvecukor szemeimben nem csillant meg a fény, egzotikus mélységek sötétlettek benne. Megint mosoly fakadt az arcomon és mikor felfedeztem testem minden apró kis porcikáját, elhatároztam, hogy elmegyek sétálni. A ruhatáram nagy és csodaszép volt, megbabonázva simogattam a puha anyagokat. Végül egy sötétkék harisnyát és egy fekete kis ruhát vettem fel, valamint találtan egy fehér kabátot is. Szaladtam a cipőkhöz, fehér csizmát húztam a lábfejemre és az ajtót gondosan bezárva vettem a nyakamba a várost. Első utam a Han partjára vezetett és azonnal birtokba vettem egy félreeső kis padot. Nem értettem, hogy az emberek hogyan képesek elsiklani ennyi csodás és varázslatos dolog felett. Lelkesen figyeltem a nap utolsó, bágyadt sugaraiban fürdő, csillogó vízfelszínt. A lustán hömpölygő, szürke víztömeg engem is megnyugtatott, az égen pedig madarak járták megfejthetetlen, furcsa táncukat. Elkapott a repülés utáni olthatatlan vágy és egy pillanatra keserű íz költözött a számba.

- Ne haragudj! Szabad ez a hely? - Kíváncsian pillantottam fel, egy szürke hajú srác állt a pad mellett, név szerint Byun Baekhyun, Tao egyik csapattársa, vagyis az, akinek a kedvéért bármit megtettem volna. Mosoly jelent meg az arcomon.

- Persze. - Bólintottam vidáman, hiszen kedveltem a fiút. Hálás mosollyal telepedett le mellém.

- Egyébként Baekhyun vagyok. - Nyújtotta a kezét, mosolyogva fogadtam el.

- Emma.

- Nem egy szokványos név. - Hökkent meg, mire elpirultam. Nem tudtam mi a baj a nevemmel. - Ne érts félre! Gyönyörű neved van. - Vakarta meg a tarkóját zavartan. Felragyogott a tekintetem a bók hallatán, hiszen minden lány erre vágyik.

- Köszönöm. - Mosolyogtam rá a legédesebb mosolyommal, mire lesütötte a szemét, zavarba hozott ezzel a tettel és csak még jobban beleszerettem.

Csak csendben ültünk egymás mellett, nem zavartuk egymás elmélkedését. Behunytam a szememet és vihart képzeltem magam elé. Szerettem, ha az ég haragos volt. Mikor felpillantottam, viharfelhőket vettem észre a távolban, a feléledő szél pedig erre sodorta őket. Megbabonázva figyeltem a vándorló fellegeket, az idő egyik percről a másikra változott meg. Súlyos esőcseppek koppantak körülöttem, hideg eső zúdult ránk. Baekhyun hamar elillant mellőlem, de én csak csendesen ültem a mindent elmosó zivatar közepén. Az ég halk morajjal szólalt meg és még jobban elsötétedett. Kissé baljósan hatott a dolog, megmozdult bennem egy ősi, angyali ösztön. Tekintetem kutakodva járta végig a környezetemet, de gyanúsat nem láttam. Kényelmetlenül éreztem magamat, hát hazafele indultam, megmozdult valami a szemem sarkában. Odakaptam a fejemet, egy hatalmas, fekete szörny közeledett felém, alakja most medve és farkas között imbolygott. Rettegés járta át a testemet, engem nézett. - Démon. - Suttogtam félve. Nemrég még a nevet sem tudtam kiejteni a számon, most úgy hangzott, mint egy átok. Megborzongtam és hátrálni kezdtem, jött velem együtt. Vadul vetődött felém, fogai a combomba martak, a méreg perzselő tűzként száguldott keresztül az ereimen, kitágult a pupillám. Mintha minden lelassult volna, akár az életem is lepereghetett volna a szemem előtt. Aztán ismét visszarántott a valóság. Eldobva a józan eszemet, kezdtem el rohanni, amint kitéptem a testemet a szorításából. Reccsenés jelezte, hogy valami nem stimmel, de semmi nem érdekelt, segítségért imádkoztam. A házak között, szűk sikátorokon cikáztam át, néha a lendülettől megcsúsztam és nekiestem egy- egy falnak. Sajgott a vállam é az izmok lázasan égve dolgoztak a testemben. Szúrt az oldalam, a víz pedig nem sokat engedett látni. Hallottam a monstrum lihegését, tudtam, már nem álcázza igazi testét, undorító, gennyes szörnyeteggé vált. Egyre jobban közeledett, fogyott az erőm és már ott tartottam, hogy feladom a menekülést, de az életösztön kíméletlenül hajtott előre. Hirtelen egy test csapódott az enyémnek, erős karok löktek félre. Sírva zuhantam a földre, lehorzsoltam a kezemet és a lábamat is és az esőfüggönyön keresztül igyekeztem meglátni azt a valakit, aki a démon ellen küzdött. Reszkettem és imbolygott velem a világ. Lassanként fekete pöttyök kezdtek el táncolni a szemem előtt, tudtam, el fogok ájulni.

- Jól vagy? - Hallottam meg egy kedves, gondoskodó hangot, ami nyugalmat hozott a lelkemnek, forró ujjak fonódtak a csuklómra.

- Nem. - Nyögtem fel, lábam vadul rángatózott, aztán minden sötétbe borult.

Meleg takaró és halk, kedves hangok fogadtak ismét a világban. Tudtam, nem az én lakásomban vagyok, hanem valahol biztonságban. Igyekeztem megmozdulni, csak a lábam fájt, hát a felsőtestemmel próbálkoztam. Tekintetem lassan kitisztult és már fel is tudtam tápászkodni, de valaki finoman visszanyomott.

- Még gyenge vagy. Ne erőltesd meg magad! - Egy nagyon kedves arc hajolt fölém, szívem azonnal hevesebben kezdett verni, melegebb lett a levegő.

- Baekhyun? - Pislogtam mégis kissé meglepetten.

- Meglepetés! - Mosolyodott el lágyan. - Hallottuk, hogy érkezik egy őrangyal közénk majd, de nem hittem volna, hogy te leszel az. 

- Ti vagytok a démonvadászok?

- Nem mind. - Válaszolta kedvesen és kényelmesen mellém telepedett, nagyon jól esett a közelsége. - Tao és Kyungsoo nem vadászok, csak tudnak rólunk. - Bólogattam, hogy értem, majd behunytam a szememet. - Hozzak neked valamit enni? - Tartott lágy hangjával az ébrenlét talaján.

- Egy jó meleg ramen jól esne. - Pillantottam fel, majd szinte elolvadtam attól a ragyogó, lelkes mosolytól. Baekhyun pillanatok alatt felszívódott a ház egyik zugában és pár csendes perc múlva megéreztem a ramen ismerős, ínycsiklandozó illatát.

- Emma, ugye nem csípősen szereted?

- Isten ments! - Kiáltottam vissza az aranyhangú fiúnak, kissé rekedtesen és erőt vett rajtam a köhögés. Nemsokára megjelent az ajtóban, egy kis, bordó fatálcával és finoman az ölembe rakta. Egy adag ramen, egy pohár üdítő és egy csík csoki volt rajta desszert jeléül. Teljesen bele szerettem ezzel az utolsó, gondoskodó gesztusával.  - De aranyos vagy. - Tátottam el a számat, a következő pillanatban pedig egy szál rózsa is az orrom előtt termett. Nagyon meglepett, csészényi szemekkel néztem rá.

- Tudod, igaz, hogy valójában csak ültünk egymás mellett, de le sem bírtam venni rólad a szememet. Kevéske indok ez ugyan, mégis szeretném megkérdezni, hogy lennél- e a barátnőm. Nem tudom mi ütött belém, de jó a közeledben lenni és amíg eszméletlen voltál, addig is itt voltam veled, nem bírtam máshol lenni. Megnyugtatsz és olyan .... olyan ...na szóval, jó melletted lenni. - Mosolyt csalt az arcomra a bizonytalansága. Igaza volt, nem ismertük még egymást, de nekem is jó volt a közelében lenni. Még milyen jó volt. Nagyon édes volt azzal az egy szál, halványsárga rózsával. Mosolyogva elvettem a tőle a virágot.

- Igen, lennék a barátnőd. De ha nem vigyázol magadra! - Nevetve karolta át a vállamat.

- Igyekszem egyben tartani magamat, de el sem hiszem, hogy igent mondtál. - Mondta lágyan, majd hagyta, hogy megegyem az ebédemet. Közben Lay is megjelent az ideiglenes szobámban. Mikor félretoltam a tálcát, közelebb jött, arcán furcsa kifejezés ült, Baekhyun pedig védelmezően átkarolt.

- Mi..mi a baj? - Dadogtam kissé félve.

- Mikor megtámadott a démon és elrohantál, beletört a combodba a méregfoga. Baekhyun nem hagyta, hogy a beleegyezésed nélkül kiszedjem, maradhat így is, de ha kivágom onnan, jó esély van rá, hogy teljesen felépülsz. - Nem tudtam, hogy Baekhyun miért nem hagyta neki, azonnal beleegyeztem a dologba.

- Csináljuk! - Pillantottam Yixing arcára, mire újdonsült barátom magához ölelt.

- Biztos vagy benne?

- Persze. - Mosolyodtam el és kitakartam a sérült lábamat, hogy hozzá lehessen férni. Egy hatalmas, sárga fog volt beletörve a combomba, közvetlenül a térdem felett és körülötte megfeketedett erek és elszenesedett bőr jelezte a démonméreg jelenlétét. Összeszorított fogakkal néztem oda, maga a látvány is fájt. ~ Mibe egyeztem én bele?

Baekhyun pow

Soha nem hittem volna, hogy létezik első látásra szerelem. Pedig létezik. Mostanában sok volt a gondunk a fiúkkal, nekem pedig egy kis szabadságra lett volna szükségem, így az első adandó alkalmat kihasználva, lesiettem a Han partjára. A nyugodt víztömeg kényelmes menetelése mindig magával sodorta a gondjaimat, ma is így volt, de valaki már ült a megszokott helyemen. Nem akartam bunkó lenni, így inkább az osztozást választottam. Közelebb merészkedve, kiderült, hogy egy földöntúli gyönyörűség foglalta el a törzshelyemet. Hideg, hollófekete haja fényes glóriaként ragyogott a gyenge, késő őszi napfényben. Mikor rám pillantott, elvesztem fekete szemeiben. Hatalmas, ragyogó szembogara egyszerre volt maga a fény és a mindent magába nyelő sötétség. Ha sokáig néztem, távoli tájak jutottak eszembe, ahol az emberek nem ismerik a törvényeinket, saját, kegyetlen szabályaik szerint élnek. Nem mintha én igazi ember lettem volna. A démonok levadászása életem célja volt. Persze belopta magát a szívembe az exo, de tudtam, az éneklés és a szereplés, mind csak álca, egy jól felhelyezett maszk. Emma, így hívták az egzotikus lányt, gyönyörűen mosolygott, fogai szinte ragyogtak. Meghaltam, kész, ennyi volt. Lehetetlen, hogy valaki ennyire sugározzon, hogy ennyire kitűnjön. Azt hiszem azonnal beleszerettem. Míg ő a Hant figyelte, én igyekeztem elraktározni arca minden kis részletét, olyan lánynak tűnt, aki nyom nélkül felszívódik a nyüzsgő városban. Pisze, hegyes kis orra végén szinte megcsillant a napfény, ajkai pedig finom, gömbölyű ívben haladtak. Nem voltak annyira teltek, mint mondjuk jó barátomnak, Kainak, de ha rájuk néztem, meg akartam csókolni őket, halvány, rózsás színük szinte csábított. Hatalmas, fekete szempillái voltak, nem is kellett neki smink hozzá. Kecses, vékony és hosszú nyaka volt, tekintetem lassanként lejjebb vándorolt. Vékony derék és viszonylag széles, de formás csípő domborodott ki a finom anyagú muszlinruha alól. Az egész lány egy távoli kultúra szerelem istennőjének a hatását keltette, nem illett bele Szöul hangulatába. Kissé talán tisztátalan elmélkedésemnek az eső vetett véget, észre sem vettem, hogy beborult. Emma nem mozdult a helyéről, behunyt szemmel ült a vízcseppek közt, egyre jobban elvarázsolt. Hirtelen felizzott a jel a csuklómon, éreztem a kissé szúró parázslását, oda se kellett néznem. Felpattantam és rohanni kezdtem, a fiúk valahol démont észleltek. A város szinte magába nyelt, az utcák pedig a lábam alá kanyarodtak. Perceken belül észrevettem az esőfüggöny túloldalán közeledő srácokat, nem jöttek mind, csak Kai, Chen, Xiumin és Chanyeol. Szavak nélkül is megértettük egymást és a következő sarkon én balra, ők pedig jobbra kanyarodtak, párhuzamosan haladtunk az utca két oldalán. Kai volt a leggyorsabb, hamar otthagyott minket, néhány kanyar múlva pedig megláttuk, ahogy a démont igyekszik feltartóztatni. Igen nagy monstrum volt, mind kisebbre számítottunk.

- Baekhyun, ide! - Intett Xiumin, odarohantam hozzá, egy ájult lány feküdt előtte, azonnal felismertem az arcát. Furcsa, meleg fény vette körül, ha én nem is, de Xiumin hyung felismerte. - Ő az őrangyal. - Suttogta megbabonázva és nekem egy ütemet kihagyott a szívem örömömben. Mindig mellettem lesz.

Idegőrlő napok következtek, míg szerelmem eszméletlen volt. Nem tágítottam mellőle, ha felment a láza, én hűtöttem a homlokát és gyenge kis mellkasát. Sokszor elaludtam mellette és arra ébredtem, hogy őt ölelem. Valami hajtott hozzá belülről, mintha megtaláltam volna a másik felemet. Féltettem a kis törékeny lányt, míg egy napon végre megmozdult. Hamar magához tért és amikor enni kért, ugrálni tudtam volna, túl voltunk a nehezén. Míg a konyhában alkottam, egy döntés határozódott meg bennem. Megmondom neki, hogy szeretem, semmi nem tarthat vissza. Gyönyörű kis ebédet csináltam neki és kikaptam egy szál rózsát az egyik, rajongóktól kapott csokorból.

Soha nem hittem volna, hogy ha egy kicsit is, de viszonozza majd az érzéseimet. Annyira jó volt hallani, hogy igent mond a kérésemre, a barátnőm lesz. Ezek után jelent meg Lay, nem örültem neki, emlékeztetett rá, hogy Emma még koránt sincs túl a legmegerőltetőbb részén a felépülésének. Persze szegény lány beleegyezett, nem tudtam mit vállal, én már láttam párszor hasonlót, az meg pluszba fájt, hogy a szerelmem fájdalmát kell végigtűrnöm. Yixing igyekezett finoman dolgozni, Emma fájdalmas nyögéssel bújt hozzám, megéreztem a kín okozta könnyeit a nyakamon, megborzongtam tőle és megkínozva hunytam be a szememet, hogy arcomat a puha hajába temessem. Csak remélni mertem, hogy minden szépen végződik.

Két évvel később

Ajtó csapódásra kaptam fel a fejemet, fegyverek fémes csörgése jelezte szerelmem és Kris hazatértét. A várva várt személy acélbetétes bakancsban, szűk, fekete nadrágban és sötétkék, átázott felsőben állt előttem. Arcára sár és démonvér festett mintákat, haja pedig fénytelenül, csapzottan lógott. Tekintete viszont élénken ragyogott, szája sarkában pajkos mosoly ragyogott. Két kezem közé foglaltam koszos pofiját és ajkaimat az övéire simítottam. Mindig féltettem, ha utánam ért vissza az őrjáratokról, pedig a démonoknak esélye sem volt az egzotikus kis tornádó ellen. Emmának semmi nem jelentett akadályt, ha fegyverforgatásról volt szó. Lelkesen nézett rám, de gyorsan megszólaltam, mielőtt a nyakamba zúdította volna kérdésáradatát.

- Féltettelek. Soha nem szoktatok ennyit késni. Mi történt? 

- Ikerdémonok. - Morogta Kris mögülem, kedvesem csak hevesen bólogatott. Finoman magamhoz öleltem és a fürdőszoba fele tereltem, hogy mihamarabb ágyba kergethessem az éjjeli váltás előtt. Túl sok energiája volt ennek a lánynak, ezalatt a két év alatt pedig egyre több lett. Minden nap meglepetést okozott valamivel és én egyre jobban beleszerettem, érzéseim pedig nem voltak viszonzatlanok. Türelmesen vártam rá, míg kiáztatta magát, szinte rajongott a vízért. Lágyan csavartam köré a törülközőt, ő pedig ártatlan szemekkel pislogott rám. Nem sok idő kellett és a fürdés után szinte azonnal rendbontásba kezdett a házban. Még néha Sehun és Kris pókerarcát is sikerült megtörnie, mindenkinek a szívéhez nőtt a pici kis őrangyal. Tao pedig egyenesen rajongott egykori védelmezőjéért, amivel nem egyszer sikerült féltékenységi görcsöt okoznia nálam.

Ma viszonylag hamar betereltem Emmát a szobánkba, kismacskaként pislogott rám a paplan mögül.

- Mi az kicsim? - Húztam magamhoz, megéreztem, ha valami nyomasztotta.

- Baekhyun, ugye mindig szeretni fogjuk egymást? - Mosolyt csalt az arcomra, a lehető leglágyabban csókoltam meg azokat a kívánatos ajkait, soha nem tudtam betelni velük.

- Örökké. - Suttogtam a fülébe és szorosan magamhoz öleltem arra a néhány aggodalomtól mentesített órára, amikor csak az enyém volt és biztos lehettem benne, hogy az örökké az tényleg az idők végezetéig fog tartani.