A nevem Taehyung és tudom, hogy így van.
Szeles reggel volt, mikor már korán talpon voltam és elkezdtem készülődni legjobb barátom, Jungkook születésnapi bulijára. Én akartam neki megsütni a tortát, bár nem voltam egy nagy konyhatündér. Miközben lesiettem a boltba és szorosabbra húztam magamon a dzsekimet, amin mégis keresztül táncolt a pimasz szél, elgondolkodtam a legjobb barátomon. Pelenkás korom óta magam mellett tudhattam és mindig kitartottunk egymás mellett. Ezt szerettem a legjobban, hogy velem jött minden bonyodalomba és ez fordítva is így volt. Nem volt szükségünk bandára, a mi duónk tökéletes volt és egyikünk sem akart soha más barátot. Mindig szerettem visszagondolni azokra a percekre, amiket együtt töltöttünk, mert még azok az emlékek is boldogsággal töltöttek el, amiktől könnyek gyűltek a szemembe.
Kemény küzdelem árán sikerült csak elkészítenem a gyümölcsös csokitortát, Jungkook kedvencét, a tojáshab majdnem legyőzött a maga egynéhány grammjával, de végül mégis büszkén méregethettem az elkészült kis tortácskámat. Anyu jót mosolygott rajtam, mikor tükörbe néztem, megértettem mi volt olyan vicces az arcomon. Az orrom hegye tiszta csokoládé volt, testvérem örömére, előbb megpróbáltam lenyalni, majd mikor feladtam, inkább ember módjára lemostam.
Izgatottan vártam a délutánt, már minden elő volt készítve, Kook ajándéka szépen becsomagolva pihent mellettem az ágyon. Egy ezüst karkötőt vettem neki, olyat, mint az enyém, mert tudtam mennyire tetszik neki és kellően régóta barátok voltunk már, hogy ilyesmit adhassak neki. Végül eljött az idő, ha nehezen is, és én vidáman pakoltam fel az indulásra. Apa elvitt kocsival, hogy ne kelljen a tortával bicikliznem, hálás mosollyal intettem neki, mikor elhajtott. Jungkook anyukája nyitott ajtót és arca azonnal felderült, mikor meglátott.
- Taehyung kedves, azt hittem soha nem érsz ide. - Az órámra lestem, majd a faliórára, az enyém két kerek órával kevesebbet mutatott és meg sem moccant, zavart mosollyal nyugtáztam az elem lemerülését. Második anyukám a könnyekig meghatódott, mikor odanyújtottam az alig négyszemélyes kis tortát, valószínűleg azért gyakorolt rá ekkora hatást, mert tudta mekkora konyhaművész veszett el bennem. - Picike kis torta, biztosan elég lesz ez? - De hisz csak ennyien leszünk, minek csináljak nagyobbat? - Jungkook! Megjött Taehyung. - Kiabált az édesanyja, de nem jött semmi válasz. Lehuppantam a kanapéra, gondoltam mindjárt jön, igazam is lett. Kíváncsian pillantottam hátra a halk léptek hallatán.
- Szóltá' ? - Leesett az állam a hanghordozására, elkerekedett szemekkel fordultam még jobban hátra. A ház asszonya elkeseredett arcot vágott, kezdtem megérteni miért örült úgy a megjelenésemnek pár perce. - Ja, csá Tae! - Még jobban ledöbbentem, Jungkook soha sem beszélt így velem, mindig kedvesek és testvériesek voltunk egymással, nem pedig ilyenek.
- Sz-..szia Jungkook! - Motyogtam lesütve a szememet, még én jöttem zavarba.
- What's happening? - Ütötte meg a fülemet egy idegen hang, mire felpillantottam. Egy alacsony, de izmos srác állt meg Jungkook mellett, soha nem láttam még. Arca pufi volt, szemei erősen húzottak, orra kicsi, pisze. Fekete haja rendetlenül meredezett Jungkook gondosan megigazgatott, vöröses barna frizurája mellett. - Oda ni! Egy répafejű! Jimin vagyok. - Intett nekem flegmán a srác, mire az a bizonyos pumpa azonnal elindult bennem. Imádtam élénkvörös tincseimet, nagyon nem szerettem, ha kritizálták. - Elvitte a cica a nyelved? - Kacsintott rám kihívóan, ezt a kört mindenképp ő nyerte, csak tudnám ki ez a gyerek.
- V. - Löktem oda foghegyről a választ. Láttam Jungkookon a pillanatnyi döbbenetet, nem sok embernek mutatkoztam be így, csak annak, akinek nem akartam a tudtára adni a valós énemet, ez a srác pedig ilyen valaki volt.
Egész este ültem a kanapén és hallgattam Jimin, meg Jungkook beszélgetését, nem akartak kifogyni a témából, pedig én is szerettem volna beszélni egy kicsit a donsaengemmel. Aztán úgy döntöttem, hogy odaadom az ajándékomat, hátha az változtat a helyzeten. Kikotortam a táskám gyomrából a kis csomagot és vissza indultam vele a nappaliba. Jimin épp odanyújtott valamit Kooknak, közelebb érve láttam, hogy egy arany karkötő az, majdnem ugyanolyan, mint az enyém, zavartan haraptam be ajkamat. Sikerült beletalálnia a szívem közepébe, ezzel nem egy rosszul sikerült ajándékot ért el nálam, úgy éreztem, elvette a legjobb barátomat. Mindentől elment a kedvem, nagyon megharagudtam mindkettejükre.
- Te is hoztál nekem ajándékot Ta-... V?
- Nem. - Morogtam, láttam, hogy donsaengem még jobban elképed, mint az előbb.
- És milyen volt az utazás Japánba?
- Jó. - A múlt héten voltam ugyans a szüleimmel és az öcsémmel Tokióban egy kis utazáson, tényleg nagyon jó volt, de akkor még nem tudtam, hogy mire hazajövök, a legjobb barátomat elrabolják és kicserélik az ufók. - Most viszont megyek. - Tápászkodtam fel a kanapéról, ahova épp egy negyed pere huppanhattam le.
- Nem alszol itt velünk? - Szaladt utánam Jungkook az előszobába, hirtelen jött lelkesedéssel.
- Velünk? - Vontam fel a fél szemöldökömet.
- Hát... Jiminnel meg velem. - Hevesen megráztam a fejemet, ez volt az utolsó utáni vágyam. - Hyung, baj van? Olyan szótlan vagy ma. - Nem válaszoltam, csak felkaptam a hátizsákomat a földről. - Otthon van valami baj? Anyukád ugye nem beteg? Mert szívesen segítek bármiben. - Ragadta meg a karomat, hogy maradásra bírjon.
- Neeem a muterom megvan. - Hangsúlyoztam ki a "muter" szót, és a mellkasához vágtam az ajándékát, riadtan kapta el a gondos és sok ideig készített kis dobozkát, tekintetében kisebb csodálat jelent meg. - Szerintem dobd ki nyugodtan. Mint kiderült, erre már nincs szükséged. Viszlát Mrs. Jeon! - Kiabáltam, majd ironikusan fejet hajtottam Jungkooknak és kisiettem az ajtón, nem vártam se köszönetet, se köszönést.
Szomorúan feküdtem az ágyamon, nem tudtam aludni. Bűntudatom volt Jungkook miatt, tényleg őszintének tűnt az aggodalma, de már nem voltam olyan bizalommal felé, mint eddig. Pillanatok alatt tönkrezúzta a felhőtlen barátságunkat ez a Jimin gyerek. Őszintén szólva, féltékeny voltam rá, mintha ugyanúgy megtalálta volna a közös hangot Jungkookal, mint én, de neki csak pár napjába telt, nem évekbe. Másnap reggel még nyomotabb hangulatban keltem ki az ágyból, egy kócos répafej nézett velem farkasszemet a tükörből. Unottan láttam neki a fogmosásnak, és a hajam igazgatásának, mikor megszólalt a telefonom.
- Egen? - Szóltam bele fogkefével a számban, a halk kuncogás azonnal elárulta ki is van a vonal túlvégén, gyorsan kiköptem a fogkrémet.
- Szia Tae! Van kedved ma csinálni valamit?
- Kikkel? - Kérdeztem gyanakodva.
- Hát... velem.
- Még meg kell kérdeznem anyát.
- Oh, rendben van.... Tae, várj! - Késő volt, mire felkiáltott, épp kinyomtam, kicsit talán túl rideg lehettem vele, de még mindig duzzogtam a tegnap miatt. Tizenegykor került ismét a kezembe a telefonom, addig az iskolai anyagot pótoltam, gondoltam felhívom Jungkookot, hogy akkor menjünk- e valahova.
- Szia! - Köszöntem a lehető legvidámabban.
- Hyung! - Derült fel a hangja, és ettől nekem is mosolyognom kellett, hiába, a legjobb barátom maradt akkor is, ha kicsit mufurc voltam.
- Akkor menjünk ma valahova?
- Ohh... Tae.. Az az igazság, hogy lebeszéltem Jiminnel egy programot. Van kedved velünk jönni?
- Hova?
- A skate parkba.
- Kösz nem. - Nyomtam ki gyorsan, mielőtt meggondolásra igyekezne rábeszélni, megint elment a kedvem mindentől. Csak a facebookomat nyomkodtam egész délután, végül négy óra fele úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni a közeli parkba. Nem is figyeltem merre visz a lábam, ez volt a vesztem, ugyanis valami durván csapódott bele a fejembe, mire kiterültem és egy apró pillanatra elsötétült a világ.
- Hé, haver! Jól vagy? - Meglepetten pislogtam párat, egy nagyjából velem korú srác hajolt fölém, tekintete vidáman ragyogott aggodalma ellenére. - Sajnálom, hogy eltaláltalak. - Egy kutyus társult mellé és a homlokomat kezdte szagolgatni, mire elmosolyodtam.
- Semmi baj. - Tápászkodtam fel.
- Hoseok vagyok.
- Taehyung. - Fogtam vele kezet tovább mosolyogva.
Nemsokára azon kaptam magam, hogy Hoseokkal együtt frizbizek, miközben kutyusa megőrülve rohangál köztünk. Régen volt ilyen felhőtlen délutánom és kiderült, hogy újonnan szerzett barátaim csak pár utcára laknak tőlem. Hoseok és a lelkes kis drótszőrű foxija elkísértek haza, mosolyogva integettem a mogyoróbarna hajú fiú után, alig vártam a holnapot, ugyanis megint frizbizni ígérkeztem a parkba. Vidáman, szinte dudorászva pakolásztam anya mellett a konyhában.
- Jungkookkal voltál?
- Miből gondolod? - Kaptam fel a fejemet meglepetten.
- Mert le se lehet hervasztani rólad azt a vidám mosolyt. Még a mosogatás sem szegte kedvedet.
- Nem, nem Kookkal voltam. - Ráztam meg a fejemet, anya kezéből még a konyharuha is kiesett.
- Akkor egy lány lenne a dologban?
- Nem. Találtam magamnak új barátot. Hoseok a neve és holnap is találkozunk. - Ezzel a mondattal hagytam ott az elképedt kis családot, mindenkit meglepett a váratlan fordulat. Igaz egy ideig nem szerették Jungkookot, mert mindketten meg voltunk bolondulva, de annak már négy éve és most, annyi kitartás után hirtelen lehetett egy új barát, pont mint Jimin.
Az ágyamon ültem, mikor anya benyitott, biztosra vettem, hogy most fejezte be még csak a házimunkát.
- Kicsim, mi történt Jeon Jungkook és közted?
- Az igazat megvallva, magam sem tudom anya. - Hajtottam le a fejemet szomorúan.
- Barátnője volna?
- Nem, csak egy új legjobb barátja.
- Az a fiú is betoncirkálós kora óta ismeri?
- Nem hinném. Most hallottam először Jiminről.
- Mindent elmondanak egymásnak, mint ti ketten?
- Ezt nem tudom anya. - Ráztam meg a fejemet. - De nagyon úgy fest, mert tegnap előtt Jugkook rám se hederített. - Anyukám kedvesen megsimogatta a buksimat.
- Szerintem holnap, mielőtt találkozol ezzel a rejtélyes Hoseokkal, menj el Jungkookhoz és beszélj vele! Biztos vagyok benne, hogy megértené a dolgot.
- Rendben anya. - Bólintottam.
- Jóéjt Taehyung!
- Jó éjszakát! - Motyogtam és bebújtam a paplan alá. Féltem felhívni Jungkookot, elmenni hozzá, pedig egyenesen rettegtem, nem akartam tudni az igazat, jó volt nekem a saját bemesélt kis történetem.
Reggel végül ismeretlen zugból jövő elszántsággal keltem és hétkor már hívtam is a legjobb barátomat.
- Igen? - Jött az élénk hang a vonal túl-feléről, korán kelt, vagyis izgatott volt.
- Jungkook?
- Mond, Taehyung!
- Ma esetleg lenne időd rám?
- Butus, mindig van időm rád. Csak itt lesz Jimin öt perc múlva... - Rányomtam a telefont és egy ideig csak dühösen szuggeráltam a néma kis készüléket, pedig tudtam, hogy nem fog visszahívni. Végül elpárolgott a dühöm és csak szomorúság maradt belőle. Épp egy leejtőn száguldottam a legjobb barátom mellől, ahonnan nagyon úgy tűnt, hogy nincsen visszaút, akármennyire is vissza akartam kapaszkodni. Szomorúan ültem a sulipadban, a szünetben észrevettem a beszélgető Jimint és Jungkookot, donsaengem is meglátott engem. Bizonytalan mozdulattal emelte a kezét, boldogság jelent meg az arcán és szóra nyitotta száját, de elfordultam, mintha nem lenne ott semmi érdekes és nem is vettem volna észre őket.
Délután pedig Hoseokkal és Ribizlivel mentem a parkba frizbizni. Úgy éreztem, nagyon jó barátra tettem szert a kis baleset alkalmával. Hoseokról kiderült, hogy ismer underground rappereket és bemutatott két nagyon kedves haverjának, Namjoonnak és Yoonginak.
Az elkövetkezendő héten Jungkook nem keresett és én sem kerestem őt. Viszont egyre több időt töltöttem Hoseokkal. Néha a két másik rapper is csatlakozott hozzánk, vagy egy Jin nevű srác, aki az unokatesója volt, de legtöbbször csak kettesben múlattuk az időt, meg persze ott volt Ribizli a kutyus.
Vasárnap végül megcsörrent a mobilom, kíváncsian vettem fel, rég keresett az a bizonyos valaki.
- Tessék!
- Szia hyung! - Hallottam meg Kook bizonytalan hangját.
- Szia Jungkook!
- Esetleg... ma van kedved velem lenni, kettesben?
- Ne haragudj Kook, de nem megy. Programom van.
- Kivel? Mehetek én is? Nem zavarnék, megígérem.
- Hoseoknak hívják a barátomat és nem hiszem, hogy jöhetsz. - Ráztam le hideg hangon. - Szia. - Nyomtam ki, meg se vártam, hogy elbúcsúzzon, talán hiba volt, de most még dühösebb voltam, Jimin biztosan nem ért rá.
Megint egy hét telt el Hoseokékkal és akármit is állítottam a bizonyos új, legjobb barátról, legbelül nagyon hiányzott már Jungkook és az együtt töltött idő. Bűntudatom volt, amiért leráztam, tudtam milyen szelíd fiú tud lenni, nem is mert volna szembenézni velem, inkább fejet hajtott és nem mert keresni. Nem láttam a suliban sem, de ahhoz túl sok volt a büszkeségem, hogy odamenjek az udvar sarkában bandázó Jiminhez és rákérdezzek nála. Igaziból még velük is szívesebben láttam volna Jungkookot, csak biztonságban tudhassam.
Pénteken végül nem bírtam tovább, hajtott a kíváncsiságom, hát suli után felkerekedtem és elkerekeztem Jungkookék lakásához. Az édesapja nyitott ajtót nekem.
- Szervusz Taehyung!
- Jó napot! - Hajoltam meg illedelmesen.
- Jungkook itthon van?
- Jaj, hát te nem is tudod még. Jungkook vasárnap óta kórházban fekszik. - Komorodott el Mr. Jeon, pulzusom vadul kezdett növekedni.
- Mi történt?
- Elütötte egy autó. - Elkerekedett a szemem és nagyon aggódni kezdtem. Mikor megtudtam a kórház címét, köszönés nélkül, szinte kirepültem a bejáraton és felpattantam a biciklimre. Vadul tekertem, nagyon sokat jelentett nekem a barátom. A recepciós hölgy készségesen igazított útba, bár furcsállva figyelte élénkvörös hajamat. A második emeleten volt Kook szobája, nem volt türelmem a liftezéshez. A liftajtóban futottam össze Jiminnel, mindkettőnk arca érzelemmentes volt, bár engem belülről mart a féltékenység. A szoba ajtaja előtt százféle érzés öntött el és kételkedni kezdtem mind magamban, mind a barátságunk erejében. Végül legyőztem a félelmeimet és halkan benyitottam. Jungkook édesanyja ült az ágy mellett, nem tudtam mi is van most.
- Taehyung! - Pattant fel a nő és elém sietett, hogy szorosan megöleljen, remegett az asszony, de én csak megrökönyödve figyeltem sápadt barátomat.
- Mi baja van? - Pillantottam félve az édesanyára.
- Kómában van. Lassan egy hete. Az orvos szerint külsőleg és belsőleg is teljesen ép, nem tudjuk miért nem akar ismét ebben a világban lenni. De te nagyon hiányoztál neki a hetekben. Azt mondta új barátod van és ez nagyon fájt neki. - Könnyek gyűltek a szemembe, de visszanyeltem őket. Jungkook kezdte, mindig Jiminnel lógott. - Ugye itt maradsz vele egy kicsit? - Mereven bólintottam, az édesanya pedig kitipegett. Odaléptem Jungkook ágya mellé és egy ideig figyeltem kifejezéstelen arcát. Ha nem emelkedett volna egyenletesen a mellkasa, azt hihette volna az ember, hogy halott. Ekkor döntöttem el, mit is fogok tenni, kilépek az életéből, minden véget ér egyszer. Fájt ez a döntés, szúrta a mellkasomat, de ezt véltem helyesnek, hiszen nagyon megromlott a kapcsolatunk, ő nem ugyanaz a Jungkook volt már és én nem ugyanaz a Taehyung. Óvatosan lefejtettem az ezüst ékszert a kezemről és a kis szekrényére raktam, hogy tudja, itt jártam.
- Isten veled, Jeon Jungkook! - Suttogtam, majd kifele indultam. Halkan nyomtam le a kilincset, fél lábbal már kint voltam a kórteremből.
- Taehyung, maradj még! - Erőtlen, csendes volt a hangja, kíváncsian fordultam vissza, éppen feltápászkodott a fekvő helyzetből. Tekintete könyörgő volt. - Kérlek hyung, csak egy kicsikét! - Lassan lépkedtem vissza az ágyához, elszaladni mégsem szaladhattam el előle.
- Hogy érzed magad?
- Rosszul. - Aggodalom fogott el erőtlensége és letörtsége láttán. - Egy görény vagyok. - Hajtotta le a fejét szomorúan. - Nem tudom mivel bántottalak meg, de sajnálom. Sajnálom, sajnálok mindent, csak kérlek ne hagyj itt! Te vagy a legjobb barátom és hiányzol, nagyon. - Ledöbbentem, azt hittem már nem akar a barátom lenni, nem tudtam mit szólni hirtelen, eddig nem kellett a szemébe néznem.
- És Jimin?
- Jimin egy paraszt. Miatta ütöttek el. Nem is vagyok fontos neki. - Ökölbe szorítottam a kezemet. - Taehyung? Ugye megbocsátasz nekem? Ugye neked még jelentek valamit, vagy mindent elrontottam volna?
- Megbocsátok neked. - Mosolyogtam rá halványan és megsimogattam puha haját, tekintete szinte felragyogott. Elkapta a karomat és közelebb húzott az ágyhoz, hirtelen felrántottam a paplanját és a cipőmet lerúgva mellé telepedtem. Addig helyezkedett míg kényelmesen mellém nem kucorodott, majd felkapta a polcról a karkötőmet és ügyesen visszahúzta a csuklómra.
- Mostmár nekem is van. - Mosolygott rám és felmutatta a bal kezét. A tőlem kapott karkötő virított rajta, a könnyekig meghatódtam. - Komolyan azt hitted, hogy kidobom? A legjobb barátomtól kapott ajándékot?
- Hát... Jimintől is ilyet kaptál.
- Nagy francokat kaptam ilyet. Csak megmutogatta nekem, az övé volt. Először ki sem mertem bontani, napokig csak gondolkodtam, hogy mit vehettél nekem, amire hirtelen nem lett szükségem. De tévedtél hyung. Ezt, soha nem fogom levenni. Olyan gyönyörű ajándékot adtál nekem. - Mosolyogva szorítottam magamhoz, annyira boldog lettem hirtelen.
- Szeretlek donsaeng. Te vagy a legjobb barátom és ez a pár hét nem a te hibád.
- Én is szeretlek hyung, nagyon. De... ki az a Hoseok? - Szomorodott el.
- Egy srác a szomszéd utcából, jó fej, de a nyomodba sem ér.
- Tényleg? - Kerekedett el a szeme. - Komolyan mondod?
- Persze, hogy komolyan gondolom, pabo. - Nevetve bújtunk össze, hatalmas megkönnyebbülés volt végre gondtalanul ölelgetni a legjobb barátomat. A nevetésre nyitott be Jungkook anyukája, majdnem elsírta magát, mikor meglátta a fiát.
- Kisfiam. - Szorongatta meg Kookot, majd engem is. - Köszönöm Taehyung.
- Mi..mit is?
- Hiszen akkor kelt fel, mikor te voltál itt vele, csak te hiányoztál neki. - Csak még jobban magamhoz öleltem.
- Hyung, nálam alszol?
- Le se tudnál vakarni magadról. - Ő is nevetve szorongatott meg, majd homlokát az enyémnek döntötte. Most tudatosult bennem, hogy ez több mint barátság, valami, ami szoros kötelék és egy életre szól.
Ekkor ébredtem rá, hogy mennyire közel jártam a legjobb barátom elveszítéséhez, pedig a legnagyobb bajban is én voltam ott vele. Mosolyogva pillantottam ki az ablakon, miközben legjobb barátom lassan elbóbiskolt a vállamon. Szeretem és tudja, hogy szeretem. Pontosan úgy, ahogy ő szeret engem. És aki valaha is bántani akarja Jungkookot, annak komoly bajai lesznek velem. Soha senki nem veheti el a legjobb barátomat, mert ő olyan nekem, mintha a másik felem lenne.
Úristen unnie *---* ez naaaggyonnn aranyos.. Folytasd minél hamarabb kérlek *-*
VálaszTörlés